A közvélemény-kutató cég által július 10. és 21. között végzett, országszerte 4456 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt megkérdezésével készített felmérésből kiderül: a Jobbik nagyrészt annak köszönheti a sikerét, hogy nem csak a nemzeti radikálisok támogatják.
A megkérdezett választópolgárok 47 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyetlen politikai irányzatot sem érez "önmagához legközelebb állónak". A szociáldemokráciával 18, a konzervativizmussal 17, a liberalizmussal 12, a nemzeti radikalizmussal pedig 6 százalék azonosul. Utóbbiak kétharmada Jobbik-támogató, de a Jobbik táborának mindössze 45 százaléka érzi a nemzeti radikalizmust önmagához közel állónak - olvasható a közleményben.
Mint írták, a Jobbik támogatóinak negyede egyik politikai-ideológiai irányzattal sem azonosul, a tizedük konzervatívnak, 15 százalékuk pedig egyenesen liberálisnak vagy szociáldemokratának vallja önmagát. Úgy látják, ez nem azt jelzi, hogy a magyar közvélemény nyitottabbá vált a radikális jobboldali eszmékre.
A Marketing Centrum megállapította: a Jobbik jelenlegi tábora a 18-29 éves korosztályban 12 százalékot, míg a 60 évnél idősebbek körében 5 százalékot tesz ki. Budapesten, illetve a közép-magyarországi régióban a megkérdezettek 12 százaléka Jobbik-támogató, a Dél-Dunántúlon viszont csak 5 százalékuk az.
A felmérés szerint a szakképzetlenek körében 5, az érettségizettek és a diplomások között viszont 12 százalék a támogatóik aránya. A Jobbik a férfiak körében 12, míg a nők körében csak 6 százalékos támogatottságot tudhat magáénak. Ez azért figyelemreméltó, mert más pártoknál nem igazán jelentősek a nemek szerint különbségek - mutattak rá a közleményben.
Kutatásaik szerint a Fidesz és az MSZP most is ugyanannyi támogatóval rendelkezik, mint az európai parlamenti választás előtt, és a "bizonytalanok" aránya is ugyanannyi, mint májusban volt. Az SZDSZ tábora tovább zsugorodott, a Lehet Más a Politika (LMP) támogatottsága pedig "mérhetővé" vált. Az MDF azonban nem tudott profitálni abból, hogy június 7-én át tudták lépni a bejutási küszöböt.
A felmérésen a jogosultak 43 százaléka ígérte biztosra választási részvételét. A "biztos szavazó" pártválasztók körében a Fidesz továbbra is háromszor erősebb, mint az MSZP (60, illetve 20 százalék), s a két nagy párton kívül csak a Jobbik várható 14 százalékos támogatottsága haladja meg az 5 százalékos küszöböt.
A Nézőpont Intézet által az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés szerint egy most vasárnapi választás után hárompárti parlament alakulna: a Fidesz 54, az MSZP 11, a Jobbik 7 százalékot érne el a voksoláson. A július 20. és 22. között, ezer ember megkérdezésével készült felmérés szerint a Jobbik mostani támogatóinak 27 százaléka volt korábban szocialista szavazó, 25 százalékuk pedig eleinte a Fideszt támogatta.
Középpárttá vált a Jobbik a közvélemény-kutatók szerint
A Jobbik stabil középpárttá erősödött és a június 7-i európai parlamenti választás után is tartja a pozícióját, az SZDSZ viszont szinte teljesen elveszítette támogatóit - állapította meg a Marketing Centrum felmérése, amelynek eredményéről szerdán tájékoztatták az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.