A magyar-osztrák vízügyi bizottság győri rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón Kóthay László azt mondta: az 53 millió forintos magyar kártérítési igényt az indokolja, hogy a nem megfelelő osztrák árvízvédelmi intézkedések miatt 138 hektár szántó és erdőterület került víz alá Magyarországon a Lajta vízgyűjtőjében, és jelentős védekezési költségek is keletkeztek.
A június közepén kezdődött esőzések nyomán kritikus helyzet alakult ki Magyarországon. A Lajta és a Rába vízgyűjtő területén jelentős árhullámok alakultak ki - részben azért, mert az osztrák vízügyi szakemberek töltések átvágására kényszerültek, így az árvíz a magyar határt is átlépte.
Július 2-án a magyar fél szakértője az osztrák szakértővel bejárta a víztől sújtott magyar területet, és jegyzőkönyvet vettek fel, amelyben megállapították a károkozás tényét és a kár mértékét. Ezt követően Magyarország jelezte, hogy kártérítési igénnyel lép fel az osztrák állammal szemben.
Kóthay László elmondta, hogy kétféle kár keletkezett. Az egyik az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság által végzett védekezési munkák költsége: több mint 13 millió forint. A kár nagyobbik része - az elsődleges felmérések szerint mintegy 40 millió forintnyi - azokon a magyar területeken keletkezett, amelyek az elmaradt osztrák árvízvédelmi intézkedések miatt kerültek víz alá.
A Magyarország által kezdeményezett rendkívüli ülésen a magyar fél részletesen tájékoztatta az osztrák meghatalmazottat a károkról, valamint átadta az árvíztől sújtott területek jegyzékét, megjelölve az elöntött területek hasznosítási módját és a kártalanítási követeléseket is.
Kártérítést kér a magyar állam Ausztriától
Több mint ötvenmillió forint kártérítést követel a magyar állam Ausztriától, mert a júniusi árvíz idején az osztrák intézkedések károkat okoztak Magyarországon - jelentette be Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szerdán Győrben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.