A médiahatósági forrás közlése szerint automatikusan fellebbeznek, hacsak - az ügyet eleve vesztettnek látva - az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) nem hoz ezzel ellentétes döntést; ilyen határozatot azonban mindeddig nem hozott az ORTT.
"Sajnálom, hogy az ORTT presztízskérdést csinál a fellebbezésből, pedig az elsőfokú bíróság ítélete több mint egyértelmű" - kommentálta az értesülést az MTI-nek kedden Such György, a Magyar Rádió Zrt. elnöke, aki az elsőfokú döntés kihirdetése után "a józan ész és a jogszabályok győzelmeként" értékelte az ítéletet.
A Fővárosi Bíróság június 17-én meghozott elsőfokú ítéletében hatályon kívül helyezte azt a médiahatósági határozatot, amely - egy 2007 szeptemberi nap műsorainak vizsgálata alapján - azt állapította meg: nem felel meg a közszolgálatiság követelményeinek a Magyar Rádió MR2-Petőfi adójának műsorszolgáltatása.
A médiahatóság tavaly január végi döntését támadta meg a Magyar Rádió, az ORTT határozata szerint ugyanis 2007. szeptember 21-ei működésével az MR2-Petőfi adó nem biztosítja a műsorszámok és a nézetek sokszínűségének megjelenítését, amelyet a médiatörvény megkövetel a közmédiumoktól.
A közrádió vezetése arra hivatkozva kérte a határozat megsemmisítését, hogy a közrádió összes, bárki által fogható csatornája együttesen felel meg ezeknek a kritériumoknak, márpedig a jogszabály az intézményektől, nem pedig azok egyes adóitól várja el a megfelelést a sokszínűség követelményének.
ORTT: nincs vége az MR2-Petőfi pernek
A közmédiumnak kedvező elsőfokú ítélet ellenére tovább viszi a médiahatóság az MR2-Petőfi rádió ügyét - tudta meg médiahatósági forrásból az MTI kedden. A per tárgya, hogy közszolgálati-e a Magyar Rádió fiatalokat megcélzó adójának működése.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.