A szakember két és fél év után, a nyár végén fejezi be munkáját a MeH-ben. Baráth Péter a távozását családi okokkal indokolta az MTI-nek és elmondta, hogy a jövőben a munka mellett több figyelmet akar fordítani négy gyerekére is. A folytatásról annyit mondott, hogy ahogy az elmúlt 15 évben úgy a következőben is a kommunikációs szakmában kíván dolgozni. Az MTI úgy tudja, Baráth Péter utódjáról még nem született döntés.
Baráth Péter egy nemzetközi reklámügynökség éléről váltott a Miniszterelnöki Hivatalhoz, ahol feladata a MeH kommunikációs szervezetének a vezetése volt, beleértve a Kormányszóvivői Irodát, valamint a rendezvényeket, állami ünnepeket és a reklámkampányokat lebonyolító szervezeti egységek irányítását.
Távozik a MeH kommunikációját vezető Baráth Péter
Távozik posztjáról Baráth Péter, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs főigazgatója - tudta meg az MTI hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.