A központ óránként 1500 félliteres ivóvizes zacskót is képes előállítani, amit a BKV járművei visznek a Moszkva térre, a Nyugati pályaudvarhoz, a Blaha Lujza térre, az Örs Vezér térre és délután a Budakeszi útra, ahol felújítási munkálatok miatt dugókra lehet számítani - tette hozzá.
A fővárosban a vízfogyasztás eddig idén az előző héten volt a legmagasabb, 613 ezer köbméter, szemben az átlagos félmillióval. De még ez is messze alatta marad annak a fogyasztásnak, aminél már felmerülhet a korlátozás lehetősége - mondta a szóvivő.
A lakossági vízfogyasztás korlátozására egyébként az elmúlt két évtizedben nem volt szükség - jegyezte meg Lévai Zsuzsanna. Vélhetően egyre tudatosabb a lakosság vízfogyasztása. Az ivóvíz-készletek végességéről szóló hírek nem maradtak hatástalanok, egyre többen vannak, akik takarékos vízfelhasználású berendezéseket vásárolnak a háztartásokba, és már nem szokás a csapból folyó hideg víz alatt hűteni a sört vagy a dinnyét, ahogy az a 80-as években volt - mondta a vízművek szóvivője.
A mostani nagy kánikulában legalább 2-3 liter folyadékot kell fogyasztani, aki a szabadban van annak még többet. A csapvíz pedig tiszta, egészséges, legfeljebb 12 órát állt a vezetékekben, és az ára mindössze 22 fillér literenként. A gyerekek szívesen isszák a csapvizet, amíg le nem szoktatják őket róla - jegyezte meg Lévai Zsuzsanna.
Vízosztó központ a Deák téren
Vízosztó központot üzemeltet a Deák téren a Fővárosi Vízművek, ahol gombnyomásra hidegvizet tölthetnek a szomjazók - közölte Lévai Zsuzsanna, a társaság szóvivője csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.