"Mivel pénzt nem tudok csinálni, ezért demonstrációt fogok szervezni az áldatlan állapotunkra való figyelemfelhívás érdekében" - fogalmaz Varga Zoltánnak szóló levelében Ivády Gábor (MDF). A polgármester közlése szerint a község azért esett ki az önhibájukon kívül nehéz gazdasági helyzetbe került ("önhiki") települések listájáról, mert a főváros XVI. kerületének önkormányzata 10 millió forintot biztosított számukra egy falugondnoki kisbusz megvásárlására.
A közbeszerzési eljárás miatt a vásárlás elhúzódott és a naptári év fordulóján a település számláján volt a busz megvásárlására szánt pénz. Ennek az lett a következménye, hogy nem kapták meg az "önhiki"-s településeknek járó 5-8 millió forintnyi kiegészítő támogatást, ami a bérek, segélyek és a közüzemi számlák kifizetésére szolgálna. Időközben viszont, mint minden hasonló helyzetben lévő település, igényeltek és kaptak is "önhiki"-s előleget, amit most vissza kell fizetniük. Mivel ennek nem tudtak eleget tenni, ezért pontosan "0 forint" állami támogatást kapnak ebben a hónapban és még 450 ezer forinttal, illetve annak kamataival tartoznak az elszámolás szerint.
Mindeközben a falunak mintegy 13 millió forint a tartozása és például a telefonjaikat egyirányúsították - jellemezte a helyzetet a polgármester. "Most fogom az összes befizetetlen csekkünket és szépen elsétálok a miniszter úrhoz, hogy fizesse azokat ki, hiszen náluk maradt az a pénz, amelyből ezt meg tudnánk tenni. De nem egyedül megyek. Megkeresem az összes olyan települést, amely hasonló helyzetbe került az elmúlt időben, és együtt adjuk át a kifizetetlen számláinkat" - közölte Ivády Gábor. Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy sok hozzá hasonló helyzetű falu vezetőjével együtt fog demonstrálni. "Tiltakozni fogunk az önkormányzatok alulfinanszírozása ellen, elegünk van abból, hogy különböző "trükkökkel" igyekszenek minél több pénzt elvonni tőlünk" - írja nyílt levelében Ivády Gábor.
Fizetésképtelenné vált Ivád
Fizetésképtelenné vált önhibáján kívül a Heves megyei Ivád önkormányzata; a figyelemfelkeltés érdekében a polgármester demonstrációt fontolgat, ezt az önkormányzati miniszterhez írt, az MTI-hez szerdán eljuttatott nyílt levélben fogalmazta meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.