A nyárba elhúzódó idei dunai árhullám következtében több a szúnyog, mint más években, ezért a szokásos 4-5 helyett több gyérítési akcióra van szükség - közölte Török Balázs. Mint elmondta, a kistérség 13 önkormányzata eddig három irtást finanszírozott, ami hozzávetően 15 millió forintba került. Ezen összeg 40 százalékát a Magyar Turizmus Rt. fedezi, a többi pénzt az önkormányzatok adják össze. Mostanra azonban a kassza kiürült, s kérdéses, lesz-e forrás a július végén esedékes újabb akcióra.
Török szerint a Dunakanyarban a sok szúnyogcsípés, főként kisgyermekeknél egyre gyakrabban okoz allergiás tüneteket és az idegenforgalom is megszenvedi káros hatásait. Főként Szentendre, Leányfalu és a négy szentendrei szigeti település - Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor - van kitéve a szúnyograjok szűnni nem akaró támadásának. Az újabb szúnyoggenerációk kéthetes időközönként rajzanak ki, így a nyár hátralévő részében még legalább két kémiai irtás indokolt, amihez a főfelügyelet katasztrófaalapjából 5-6 millió forintra számítanak az érintett önkormányzatok - mondta Török Balázs. Hangsúlyozta, hogy a múlt héten végzett gyérítés sikeres volt, a Dunakanyar nyári szabadtéri kulturális rendezvényeinek közönségét - átmenetileg - kevésbé zavarják az apró vérszívók.
Sáringer Tamás, a gyérítés szakmai koordinálását vezénylő Pannonia Központ Kft. gázmestere az MTI megkeresésére elmondta, hogy a Dunakanyar meghatározott pontjaira időnként kiülő szúnyogszámláló önkéntesek karjára óránként átlag 300-400 szúnyog száll rá, több mint kétszerese a más években szokásos mennyiségnek. Persze a számláló még a csípés megkezdése előtt gyorsan egy kis üvegcsébe fogja be a kellemetlenkedő rovart, amely mintául szolgál különféle vizsgálatokhoz, például új irtószerek kikísérletezéséhez - húzta alá.
Jó tudni, hogy a Dunakanyarban - és az ország más tájain - több mint 40 szúnyogfaj lelhető fel, de közülük a gyötrő, a mocsári és a dalos a leggyakoribb. A hímek csak zümmögnek, a nőstény csípi meg az embert. A vérben lévő többletenergiára a szaporodáshoz van szüksége, egyébként növényi nedvekkel táplálkozik - mondta Sáringer Tamás
Szúnyoginvázió-hullámok a Dunakanyarban
A szúnyoginvázió megfékezésére az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz fordul anyagi támogatásért a Dunakanyar Pilisi Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulása, mert kimerülőben van az önkormányzatok szúnyogirtásra fordítható kerete - közölte Török Balázs, a társulás irodavezetője hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.