Tavaly januárban egy csuklós Mercedes a buszmegállóba hajtott, és a balesetben egy középkorú nő életét veszítette. A nyomozóhatóság a közelmúltban halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal átadta az ügyet az ügyészségnek. A sofőr és védője is kitartanak amellett, hogy a pilóta ártatlan, s hogy egy eddig ismeretlen eredetű hiba okozta a tragédiát.
A férfi ügyvédje úgy véli, akár újabb tragédia is bekövetkezhet Pécsett. Állítását arra is alapozza, hogy tizenöt, ma is a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. alkalmazásában álló buszsofőr nyilatkozta a nyomozás során, hogy észlelt hasonló hibát Mercedes buszt vezetve, azaz váratlanul felpörgött a jármű motorja és meglódult a busz - olvasható a baranyai napilapban.
Vádemelési javaslat a megállóban gázoló buszsofőr ügyében
Vádat emelhet az ügyészség az ellen a buszsofőr ellen, akinek járműve még tavaly januárban egy megállóba rohant Pécsett; a halálos áldozatot követelő baleset okozásával gyanúsított sofőr biztos az ártatlanságában - írta hétfői számában az Új Dunántúli Napló.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.