A sértettek a Margit-szigeten egy stégen beszélgettek, amikor éjfél körül odalépett hozzájuk két idegen, akik először beszélgetést kezdeményeztek, majd egyre agresszívebben viselkedtek, ezért a sértettek távozni akartak. Ekkor a támadók megfenyegették őket és a náluk lévő értékeket – készpénzt, ékszereket, mobiltelefont – elvették tőlük.
A rendőrség a sértettetektől kapott pontos személyleírás alapján ellenőrizték a Margit-szigetet, valamint a Nyugati és Keleti pályaudvart, illetve ezek környékét. Ennek során a Keleti pályaudvar mellett a nyomozók igazoltattak két, a korábban megadott személyleírásnak megfelelő férfit, akiknél megtalálták az eltulajdonított értékeket a mobiltelefon kivételével. A támadók elmondták, hogy a készüléket egy egyiptomi állampolgárnak adták el, akit az intézkedő rendőrök a helyszín közelében szintén intézkedés alá vontak és a nála található telefont lefoglalták.
Az ügyben a további eljárást F. J. és D. K. ellen rablás elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint B. G. K. M. egyiptomi állampolgár ellen orgazdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Belvárosi Bűnügyi Régió folytatja le.
Forrás: police.hu
A Margit-szigeten rabolt két fiú, de elfogták őket
Vasárnap állampolgári bejelentés érkezett a Budapest Rendőr-főkapitányságra, mely szerint a Margit-szigeten két férfit ismeretlen támadók kiraboltak - közölte honlapján a rendőrség.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.