A XIII. kerületben, a Duna-parton álló több alakos szobor egyik tagja oly mértékben megrongálódott a viharban, hogy balesetveszélyessé vált - közölte Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, hozzátéve, hogy a helyszínt egy biztonsági cég őrzi.
A Mártír emlékmű Makrisz Agamemnon görög származású magyar szobrászművész alkotása, amelyet 1986-ban állítottak fel azokra az ellenállókra, katonaszökevényekre és üldözöttekre emlékezve, akiket 1944-45 telén a Duna-parton meggyilkoltak. A kompozíció eredeti változatát a művész 1959-ben készítette és 1964-ben helyezték el Mauthausenben, az egykori koncentrációs tábor áldozatainak emlékére. A budapesti szobor az eredeti mű feles méretű másolata.
Balesetvesélyessé tette a vihar a Mártír emlékművet
Megrongált egy Duna-parti szoborcsoportot a szombati vihar Budapesten - közölte a rendőrség az MTI-vel vasárnap este.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.