A Hírszerző portálon szombaton részletesen ismertetett interjúban Fodor Gábor azt is megjegyzi, csak azt nem érti, "hogy akik ezt szervezik, miért nem állnak ki a nyilvánosság elé, és ha tényleg vállalhatatlan számukra az új elnök, miért nem ők lépnek ki, vagy mondanak le azokról a pozícióikról, melyekben a pártnak köszönhetően ülnek".
Mint mondta, az elmúlt napok egyik "legabszurdabb" nyilatkozata az volt, amikor az egyik neves liberális értelmiségi azt mondta, hogy ő az új pártelnök "nyegle stílusa" miatt lép ki. (A pártelnök nyegle stílusáról Konrád György író, a párt egykori alapítója beszélt, amikor hétfőn megerősítette: hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből.) Ez nehezen értelmezhető politikai állásfoglalásként - jegyezte meg Fodor Gábor.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy tavaly ősszel valóban meg akarta-e buktatni Gyurcsány Ferencet, az SZDSZ volt elnöke elmondta: akkor az volt az álláspontja, hogy mind az MSZP-nek, mind az SZDSZ-nek politikai fordulatot kell kezdeményeznie, hogy azt a hitelességi válságot kezelje, amelybe a koalíció már 2006 óta-ra került. Szerinte ha sikerült volna már tavaly változtatniuk, így például Surányi Györgyöt megnyerni szakértői miniszterelnöknek, akkor szerinte mind a két párt, de ami még fontosabb: az ország is jobban állna ma.
A szabad demokraták országgyűlési frakciójában - mint kifejtette - ugyanakkor "Kóka János és köre vezetésével obstrukció folyt".
Fodor Gábor: jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik az SZDSZ-ben
Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban. Kiemelte: ő nem tervezi távozását.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.