Bencze József közölte: a kazetták szakértői vizsgálata során egyebek mellett ki kell derülnie, hogy nem vágták-e meg a felvételt, illetve nem manipulálták-e a kazettákat, s tényleg azok beszélnek-e bizonyos csúszópénzek megszerzéséről, akiknek a neve az ügy kapcsán felmerült.
Fóton július 6-án jelentette be a helyi önkormányzat alpolgármestere, hogy a postaládájába ismeretlenek által bedobott hangkazetta tanúsága szerint egy útépítési pályázat kapcsán sokmilliós korrupciós ügy van kibontakozóban. A több tucat fóti út aszfaltozására kiírt tenderen győztes (igen alacsony ajánlatot tevő) cég vezetője, a felügyelőbizottság fideszes elnöke és egy jogász - mindhárman pápaiak - a hangfelvételen arról beszélgetnek, hogyan lehetne "pótmunkázás" módszerével körülbelül 30 milliós pluszpénzre szert tenni, s annak egy részét maguk között szétosztani. A felvételen az is hallható, hogy ezt a gyakorlatot több városban is kipróbálták már, s "baj" esetén "Kövér Lacihoz" lehet fordulni.
A fótiak az ügyészséghez fordultak annak kiderítése érdekében: bizonyíthatóan vesztegetési kísérletről van-e szó. A kazettaügyből országos botrány kerekedett, melynek "mellékszálaként" állítólag további, titkos kazetta is előkerült.
Az önkormányzat háza táján más botrányos ügyek is zajlanak, így például testületi üléseken rendszeresen előfordul fenyegetés, tettlegesség. A város fideszes polgármestere, Mádly Zsolt ellen sorozatos törvénysértésekre hivatkozva fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett a képviselő-testület tíz tagja, s összeállították már azt az iratanyagot is, melyet az illetékes bírósághoz fognak eljuttatni, kérve a polgármester tisztségéből való eltávolítását. Mádly korábban a jegyző ellen indított fegyelmi eljárást, ez ellen az érintett a bíróságnál tett panaszt.
A képviselő-testület tagjainak többsége a legutóbbi ülésén fegyelmi bizottságot állított fel és döntött arról is, hogy a vizsgálat idejére kitiltják a polgármestert az épületből. Móczár Béla, az MDF helyi szervezetének elnöke az MTI-nek csütörtökön azt mondta: okirat-hamisítás gyanúja is felmerült a polgármesterrel kapcsolatban.
Fóti ügy: szakértők vizsgálják a lefoglalt kazettákat
Szakértői vizsgálatra küldte a rendőrség a fóti önkormányzatnál kirobbant korrupciógyanús ügyben megszerzett, illetve lefoglalt hangkazettákat - mondta az országos rendőrfőkapitány, hozzátéve, hogy az egyik testületi ülésen történt tettlegesség körülményeinek tisztázására az illetékes bíróságot kérték fel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.