A napilap úgy tudja: egy másik hangfelvétel is a korrupciógyanút erősítheti. Ezen arról tárgyalnak, hogy ki mennyire járhat jól, ha sikerül végrehajtani a tervet. A Népszabadság emlékeztet arra: a korábban nyilvánosságra került hangfelvételen Simó Attila, a Fóti Közszolgáltató Kft. ügyvezetője, Kalló Richárd, a cég felügyelőbizottságának Fidesz által delegált elnöke és Szilos József ügyvéd tárgyal, utóbbi a helyi útfelújítási beruházásban érdekelt Swietelsky cég képviseletében.
Szilos az iránt érdeklődik: miként lehetne "pótmunkázással" elkölteni azt a közel ötvenmillió forintot, amely a Swietelsky által benyújtott 108 milliós - legolcsóbb és így nyertes - ajánlat és az önkormányzat 152 milliós keretének különbözete. Szilos azzal győzködi a pótmunkázást elvben jóváhagyni hivatott Simót, hogy ebben érdekeltté tudná tenni. Utalás hangzik el arra, hogy ezt a technikát már más városoknál is alkalmazták. Nem ment ugyan mindenhol könnyen, de mint az egyik hang (a felvétel szerint Szilos) fogalmaz: "a végén kellett hozzá Kövér Laci, de azért elintéztük." A pályázatot a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után felfüggesztették" - olvasható a lapban.
Újabb hangfelvétel a fóti ügyben?
A Népszabadság szerint a rendőrség még nem hallgatta meg azokat, akik a fóti korrupciógyanús ügy titkos hangfelvételén egy helyi beruházás "pótmunkázásáról" tárgyalnak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.