Egy férfi július 14-én telefonon azzal keresett meg egy 85 éves nőt, hogy lánya balesetet szenvedett és a műtét, valamint a kórházi költségek miatt 1,9 millió forintra van szüksége. Ezt az összeget a nő rövid időn belül átadta, majd kiderült: a lány egészséges, ezért a nő csalás miatt feljelentést tett. Két nappal később ugyanaz a férfi egy másik idős nővel vette fel a kapcsolatot, akitől ugyanezzel a módszerrel 4 millió forintot akart kicsalni. Végül 2,3 milliót kapott - olvasható a rendőrség közleményében.
A nyomozók felvették a kapcsolatot a többi kerülettel, az egyik kapitányság munkatársa jelezte, hogy ismeri a férfit és tudja, hol találják. A rendőrök előállították a gyanúsítottat. Lakásában a házkutatás során feltehetően lopásból származó ékszereket foglaltak le, valamint kabátja zsebéből előkerült a vélhetően az egyik csalásból származó 2,3 millió forint.
A két sértett az elfogott férfit egyértelműen azonosította, ezért a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy akit hasonló módszerrel károsítottak meg, jelentkezzen a XII. kerületi rendőr-kapitányságon.
Elfogták a férfit, aki 3 millió forintot csalt ki idősektől
Több mint 3 millió forint készpénzt csalt ki idősektől az a férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a rendőrség pénteken.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.