A rendőrség honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint szerdán felállt a BRFK-n egy munkacsoport, amely azt vizsgálja, milyen okok vezettek a meccsen kialakult rendbontáshoz. A keddi Ferencváros-Hertha BSC felkészülési mérkőzésen magyar huligánok bántalmazták a vendégszurkolókat. A beszámolók szerint a meccs előtt mintegy 70 magyar huligán rátámadt a Hertha szurkolóira, akik közül hárman szenvedtek sérülést. Egyiküknek egy üvegpalack felsértette a homlokát, az erősen vérző sebet a csapatorvos varrta össze, másikuk orrtörést szenvedett, a harmadiknak pedig egy ujja tört el.
A Hertha BSC szerdán bejelentette: hivatalos levélben tiltakozik híveinek bántalmazása miatt a magyar szövetségnél és a Ferencvárosnál, mivel az Albert Stadion előtt várakozó rendőrök semmit sem tettek a rend helyreállítása és a randalírozók megfékezése érdekében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda délután közölte: mivel a szervező nem kötött szerződést a BRFK-val, ezért a rendőrök kizárólag a mérkőzés külső biztosítását végezték, a stadionon belüli rend fenntartását az FTC által szerződtetett biztonsági szolgálat látta el. "A mérkőzés ideje alatt a biztonsági szolgálat nem jelzett olyan rendkívüli eseményt, amely a külső biztosításban résztvevő rendőri erők stadionon belüli beavatkozását indokolttá tette volna" - szögezte le a rendőrség.
A 2-0-ás Hertha-sikerrel zárult találkozó alatt a hazai ultrák "Heil Hitler!" és "Sieg Heil!" kiabálással provokálták a berlini híveket, majd megpróbáltak betörni a szektorukba, sőt, később a sajtótribün előtt is felbukkantak. A meccs után a németek kísérettel hajtottak a repülőtérre, majd Grazon keresztül még az éjjel visszatértek stegersbachi edzőtáborukba.
Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség a Fradi-meccs miatt
Csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt - egyelőre ismeretlen tettesek ellen - nyomozást rendelt el csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) IX. kerületi kapitánysága a keddi Ferencváros-Hertha BSC labdarúgó mérkőzésen a német szurkolókat ért atrocitásokkal összefüggésben.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.