A megállapodást március 16-án kötötték meg a Spiral I. Ingatlanfejlesztő Kft.-vel. Az eredeti szerződés szerint az APEH közép-magyarországi regionális igazgatóságának hétszáz fős irodai elhelyezéséért a hatóság havi nettó 37 millió forint bérleti díjat és havi nettó 9,9 millió forintos üzemeltetési költséget fizet - írta a napilap.
A márciusi szerződést azonban már júniusban módosították: a bérleti díjat havi több mint 38,5 millió forint plusz áfára változtatták azzal az indokkal, hogy a kialakításkor többletköltségek adódtak, és előre nem látható szervezeti változások történtek - olvasható a lapban.
"Tavaly ezerhétszázzal bővül az adóhatóság létszáma, ezért volt szükség új irodákra" - mondta a Magyar Hírlapnak Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője. Hozzátette: az irodaházat nem az adóhatóság, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. választotta ki.
Havi több tízmillióra rúg az APEH új irodáinak bérlete
Több tízmillióba kerül havonta az APEH közép-magyarországi regionális igazgatóságának új irodáinak bérlete, a márciusban megkötött szerződéshez képest ráadásul három hónap alatt másfél millió forinttal emelkedett a díj - írta a szerdai Magyar Hírlap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.