A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság népszavazás és népi kezdeményezés rendje megsértésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrség már több személyt kihallgatott az eljárás során. A weboldal szerint, a főkapitányság egy kereskedelmi televízió híradása alapján indított eljárást.
Szőcsi Lajos feldebrői roma kisebbségi képviselő a csatornának ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az MCF - Roma Összefogás Párt az elmúlt évi megyei cigány kisebbségi önkormányzati választásokon 30 ezer forintot ígért az elektoroknak, ha a párt listájára adják a szavazatukat. Szőcsi egyébként, a híradás szerint maga is az MCF színeiben politizál.
Hódi Sándor, a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat MCF-es elnöke a heol-nak úgy nyilatkozott, hogy Szőcsi személyes sértettség miatt fordult a médiához, mert "kikerült" a megyei önkormányzatból. Benkár József, a Heves Megyei Választási Iroda vezetője elmondta: a kisebbségi választásokon elektorként csak a kisebbségi önkormányzatok tagjai szavazhatnak.
Az MTI adatai szerint 2008 novemberében a megye 58 településén 262 elektor (települési cigány kisebbségi önkormányzati képviselő) adta le szavazatát, amelyek közül 249 voks bizonyult érvényesnek. Az elektorok pártlistákra voksolhattak.
A végeredmény szerint két akkor baloldali kötődésű roma szervezet: az MCF és az Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület (EURIE) nyerte az időközi megyei cigány kisebbségi önkormányzati választást.
A legtöbb, vagyis 104 voksot a Kolompár Orbán által vezetett MCF kapta, míg a második helyen - 88 szavazattal - a Teleki László szocialista országgyűlési képviselő nevével fémjelzett Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület végzett.
A Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség listájára 34 elektor szavazott, míg a Roma-Magyar Művészeti Oktatási Egyesület (RMMOE) 23 voksot szerzett. Benkár József a szavazatszámlálást követően bejelentette: mindezek alapján az MCF 4, az EURIE 3, a Lungo Drom 1, a RMMOE pedig ugyancsak egy mandátumot nyert a 9 tagú megyei testületben.
A voksolásra azt követően került sor, hogy tavaly júliusban a Heves Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat kimondta feloszlatását, majd az Országos Választási Bizottság november 16-ra kitűzte az időközi kisebbségi önkormányzati választást.
Választási csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség
A Heves megyei roma kisebbségi választáson elkövetett csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség - adta hírül kedden a heol.hu megyei hírportál.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.