Ma a rendőrség a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű szervezet újabb négy tagját fogta el, egyúttal kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - értesült a hvg.hu. A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Fazekas Géza a hvg.hu-nak az üggyel kapcsolatban délutánra ígért tájékoztatást.
A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevezett társaság (ügyükről bővebben itt olvashat) négy tagját idén április 8-án fogták el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai a 6-os főúton. Közülük hármat, akik a hatóságok szerint Ecsődi László szocialista politikus házát akarták felrobbantani, robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítottak meg. Negyedik társukkal szemben emellett lőfegyverrel való visszaélés, illetve terrorcselekmény és emberölés előkészülete miatt indult eljárás, mivel őt gyanúsítják a merénylet kitervelésével.
Néhány hét múlva, május 15-én, a csapat újabb tagjának a kezén kattant a bilincs egy XX. kerületi áruházban. A férfi lakásán robbanóanyagot és lőszert is találtak, emiatt emberölés előkészületével és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsítják. Ezt követően, június 18-án a rendőrök terrorcselekmény, robbanóanyaggal visszaélés és kétrendbeli emberölés előkészületének gyanúja miatt őrizetbe vették Budaházy Györgyöt is.
A Magyarok Nyilai újabb négy tagját fogták el
Kedden a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg újabb négy tagját fogta el a rendőrség - értesült a hvg.hu.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.