Ezzel és más támadásokkal az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény elfogadását akarták megakadályozni, ahogy ez a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevében küldött üzenetből is kiderült - írták közleményben.
Az egyik most őrizetbe vett férfi - aki megtagadta a vallomástételt - megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2007 áprilisától "folyamatosan részt vett a mozgalom tagjainak támadásokra történő felkészítésében", illetve ő maga is vállalkozott a terrorcselekményekre.
A másik férfi – a megalapozott gyanú szerint – 2007 áprilisától készítette fel a mozgalom tagjait a támadásokra, illetve "maga is ajánlkozott, vállalkozott a tervezett cselekmények elkövetésére". Ennek során 2008. február 7-ről 8-ra virradó éjszaka a bűntársaival Dunaújvárosban Dér Zsuzsanna országgyűlési képviselő lakásának bejáratát felgyújtották - írták.
A főügyészség "állami szerv kényszerítése céljából megvalósított terrorcselekmény bűntette megalapozott gyanúját" közölte mindkét őrizetbe vett férfivel.
A harmadik gyanúsítottként kihallgatott és őrizetbe vett férfi - aki szintén megtagadta a vallomástételt - ugyancsak a Budaházy-csoport tagja volt, aki gépkocsivezetőként részt vett a Kóka János háza elleni támadásban.
A Nemzeti Nyomozó Iroda által még április 8-án Pest megyében elfogott és őrizetbe vett négy gyanúsított ellen a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja az eljárást. Ugyancsak a főügyészség jár el a május 15-én elfogott férfi ellen, aki – a megalapozott gyanú szerint – a százhalombattai lakásán futball-labdába rejtett bombát tárolt, amit egy országgyűlési képviselő házánál akart társával felrobbantani.
Szintén a főügyészség jár el a tavaly szeptember 3-ra virradóra Szilvásy György volt titokminiszter lesencefalui családi háznál ismeretlen személyek által végrehajtott robbantás ügyében. A főügyészség Budaházy Györgyöt június 17-én vette őrizetbe.
Budaházy György utasítására hajtotta végre egyik bűntársa a Hiller István családi háza elleni lőfegyveres támadást is. Budaházy Györggyel a főügyészség két rendbeli emberölés előkészületének bűntette megalapozott gyanúját közölte. Jelenleg hat gyanúsított van előzetes letartóztatásban.
Újabb gyanúsítottak a Budaházy-csoportból
Újabb három embert vett őrizetbe a Budaházy-csoportból terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kedden; ők többek között azzal gyanúsíthatók, hogy Kóka János SZDSZ-es politikus házára Molotov-koktélokat dobtak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.