Az Index úgy tudja, az MSZP-frakció a csütörtöki egyeztetésen "nem gördített akadályt az elé", hogy az MNV-t felügyelő pénzügyminiszter felmentse a tisztéből Tátrai Miklóst. Tátrai Miklóssal kedd délelőtt tárgyalt Bajnai Gordon miniszterelnök, aki "ekkortól kezdve már csak arra várt, hogy a szocialista frakció is beleegyezzen a leváltásra" - írta a hírportál, hozzátéve, hogy ez a döntés csütörtökön megszületett, bár azt még nem tudni, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter mikor és milyen hatállyal hozza meg a döntését.
Az Index információi szerint az utóbbi napokban a kormányfőhöz közeli körökben is sürgették Tátrai Miklós távozását, miután az MNV-t több támadás is érte. Az internetes lap egyik forrása szerint a vezérigazgatónak már akkor "eszmélnie kellett volna, hogy légüres térbe került", amikor júniusban maga a kormányfő jelentette be: vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől a Velencei-tóhoz tervezett kaszinóvárossal és az ahhoz kapcsolódó ingatlancserével kapcsolatban. Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán azt közölte, hogy a sukorói beruházással kapcsolatban még folyik a Bajnai Gordon által kért pénzügyminisztériumi vizsgálat.
Arra kérdésre, hogy a kormányülésen szóba került-e Tátrai Miklós menesztése, Budai Bernadett szerdán azt válaszolta: ez semmilyen formában nem került szóba, mert jelenleg még az MNV Zrt. működésének vizsgálata folyik, s csak ennek lezártát követően hozhatók meg a személyi döntések. A Népszabadság szerdai számának információi szerint Bajnai Gordon az MSZP-frakció véleményének ismerete nélkül nem döntött volna az MNV vezérigazgatójának sorsáról. A napilap szerdai száma arra is emlékeztetett, hogy Tátrai Miklós hétfőn Oszkó Péternél vizitelt, kedden pedig a kormányfő fogadta őt.
A Népszabadság úgy tudta, a pénzügyi tárca vezetője világossá tette, hogy ha rajta múlik, távoznia kell az MNV vezetőjének. Indoklásként az együttműködés hiányát említette. A lap szerdai cikke két lehetséges utódot is megnevezett: Kovácsné Egedi Évát, aki jelenleg a Pénzügyminisztérium vagyongazdálkodási főosztályvezetője és Bodnár Teréziát, aki korábban az MNV ingatlanvagyonért felelős vezérigazgató-helyettese volt.
Szollár Domokos kormányszóvivő kedden arra a kérdésre, hogy igazak-e a vagyonkezelő vezetőjének menesztéséről szóló sajtóinformációk, úgy válaszolt: a Pénzügyminisztérium még vizsgálja, hogy jól működik-e a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, s hogy kell-e változtatni a szervezet működésén.
Index: menesztik az MNV vezérét
Az Index hírportál értesülései szerint csütörtökön megszületett a politikai döntés, hogy a pénzügyminiszter felmenti tisztéből Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatóját.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.