A szervezet működésének véget vető, jogerős döntéssel kapcsolatban megosztott a közvélemény. Tíz emberből öten értenek egyet a bíróság ítéletével, körülbelül négyen utasítják el. A legkevésbé a Jobbiknak is jelentős számú szavazót adó fiatal felnőttek, valamint a Fidesz-szavazók fogadják el az ítélőtábla döntését (41 és 38 százalék) - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.
Néhány nappal a bíróság döntése után a népesség túlnyomó része hallott róla, hogy feloszlatták a Magyar Gárdát (82 százalék), illetve hogy a gárda és az őrizetbe vett Budaházy György mellett szerveztek tüntetést szombatra (75 százalék) - írja a napilap.
A felmérés szerint a megkérdezettek több mint harmada túl keménynek tartotta a rendőri fellépést a szombati tüntetésen, a budapestieknek azonban fele mondta azt, hogy kemény volt a rendőri szigor. A Medián július 7-én készítette országos felmérését ezer ember telefonos megkérdezéséve.
A magyarok fele egyetért a Gárda feloszlatásával
A magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági döntéssel, a megkérdezettek harmada azonban túl keménynek tartja a rendőrség fellépését a gárdisták szombati tüntetésén - derül ki a Népszabadság megbízásából készített Medián-felmérésből.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.