A szervezet honlapján a következő mondatot lehet saját fénykép feltöltésével aláírni: "Nem az én nevemben! A Jobbik három képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe (EP). De Morvai Krisztina, Balczó Zoltán és Szegedi Csanád engem, európai polgárt nem képviselnek".
Az MMM egyik kezdeményezője, Kovács Éva szociológus elmondta, az EP-választások eredményét látva döntött úgy a mozgalom, hogy egy honlapot indítanak, amelyen lehetőséget akarnak biztosítani azoknak, akikben félelmet kelt a Jobbik vagy a hasonló európai formációk, hogy nyilvánosan is kifejezhessék: másképpen gondolkodnak az országról, Európáról és a világról. Azoknak is szól az oldal, akik ellen a Jobbik politikája irányul, s eddig úgy gondolták, egyedül vannak a félelmeikkel - tette hozzá.
Kovács Éva hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a választási eredmények legitimitását próbálná az MMM megkérdőjelezni, hanem arról, hogy a titkos, egyszeri választással szemben ők egy nyílt, közösségi, folyamatos tiltakozást indítottak. Elmondta, hogy az EP-választások után a britek is - akik részben mintaképül szolgáltak – elkezdtek egy ilyen vállalkozást "Not in my name" címmel. Ugyanakkor hangsúlyozta, az aláírásokat egyelőre nem akarják eljuttatni az Európai Parlamentnek vagy a magyar politikai élet szereplőinek, de terveik szerint az akcióval egy új, alternatív nyilvánosság megteremtéséhez járulnak hozzá.
Az oldalt szerdáig csaknem nyolcezren írták alá. A kezdeményezők jövő hétfőn sajtótájékoztatón részletesen is ismertetik a honlapot. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom azért jött létre, hogy küzdjön a megkülönböztetés, az intolerancia, a gyűlölet és a politikai szélsőségességek ellen.
Online aláírásgyűjtés a Jobbik választási eredménye miatt
Online gyűjti az aláírásokat a Jobbik európai parlamenti választási eredményével kapcsolatban a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM).
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.