Háromszor cserélt gazdát rövid időn belül egy reneszánsz kori kastélyszálló, a gyakori tulajdonosváltás felkeltette a revizorok figyelmét is. A vizsgálat végén az APEH regionális igazgatósága büntetőfeljelentést tett a kastélyszálló vevője és eladója ellen, mert a gyanú szerint a többszörös adásvétellel az áfa jogosulatlan visszaigénylését szerették volna elérni - áll a közleményben.
Az APEH hozzátette: az átadott iratanyagok és a bemutatott szerződések szerint ugyanarra a műemlék ingatlanra a felek rövid időn belül két adásvételi szerződést is kötöttek. Az iratok összevetése után nyilvánvalóvá vált, hogy a kastély újbóli eladása az áfa jogosulatlan visszaigénylése miatt történt. A felek ugyanis ebben a szerződésben - a kastély változatlan állapota és tényleges értéke ellenére - az első szerződésben megállapított vételár kétszeresét tüntették fel.
Az ellenőrök azt is kiderítették, hogy a vevő a vételárnak csupán a töredékét fizette ki, illetve a kastély egy év múlva a második szerződésben szereplő ár negyedéért ismét gazdát cserélt. A revizorok fellépésének köszönhetően az adóhatóság a vevő által visszaigényelt 100 millió forint áfát nem utalta ki, a megállapított 24 millió forintos adótartozás végrehajtása érdekében pedig a kastély antik bútorait lefoglalta.
Az eladó a kastély értékesítéséből származó bevételét nem vallotta be, ezért nála 100 millió forint adóhiányt állapítottak meg, és csaknem ugyanennyi bírságot, illetve késedelmi pótlékot írtak elő. Az adóhatóság az MTI érdeklődésére sem a kastély, sem a település nevét nem kívánta közölni. Az APEH sajtóosztálya mindössze annyit árult el, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő kastélyszállóról van szó.
Többször adtak el egy kastélyt, feljelentést tett az APEH
Jelentős értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága egy kastély többszöri eladása ügyében - közölte az adóhatóság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.