A tárca még kedden közölte, hogy Varga Zoltán miniszter döntése értelmében 587, működési nehézségekkel küzdő önkormányzat összesen 1,8848 milliárd forint vissza nem térítendő és 3 millió forint visszatérítendő támogatásban részesül. A tárca rövid közleménye szerint a működésképtelen helyi önkormányzatok egyéb támogatása címén az első ütemben 669 önkormányzat nyújtotta be kérelmét, összesen 12,966 milliárd forintot igényelve.
Az ÖM az MTI megkeresésére további részleteket nem közölt a döntésről, szerdán azonban tudatták: hasonlóan az elmúlt évek szabályozásához, 2009-ben sincs határideje a kérelmek beérkezésének, azok év közben is folyamatosan benyújthatók.
A döntés ezekről a rendkívüli és a soron kívüli esetek kivételével három ütemben történik: az első ütemben a május 20-ig beérkezett kérelmekről született döntés. A második ütem feldolgozása szeptember 15-én, míg a harmadiké a tervek szerint november 27-én zárul. A támogatásban részesült települések listája az Önkormányzati Minisztérium honlapján olvasható.
A rászoruló önkormányzatok egész évben kérhetik a támogatást
Hasonlóan a korábbi évekhez, év közben folyamatosan nyújthatják be támogatási kérelmüket a működési nehézségekkel küzdő önkormányzatok a szaktárcához - közölte az Önkormányzati Minisztérium szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.