Alkalmatlanná vált Balog Zoltán az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöki tisztségére, ezért az MSZP azt követeli tőle, hogy mondjon le bizottsági elnöki posztjáról - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdán. Ha Balog Zoltán lemond, szabadon védheti a szélsőjobbosokat, és akár hivatalosan is beállhat a radikálisok törvénytelenségeit mentegető jogvédők sorába. De amíg az országgyűlési bizottság elnöke, ezt nem teheti - tette hozzá a szóvivő.
Kedden Balog Zoltán a Magyar Gárda feloszlatása ellen tiltakozók múlt hétvégi tüntetésén történt rendőri intézkedésekkel kapcsolatban nyújtott be írásbeli kérdést Draskovics Tiborhoz. A politikus arról érdeklődött, hogy az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a törvényeket betartva és a szabadságjogokat tiszteletben tartva járt-e el a rendőrség szombaton.
Nyakó felidézte, hogy a Fővárosi Ítéltőtábla múlt héten jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát, és a Fidesz ezzel a jogerős ítélettel "hadakozik és a békés többséggel helyezkedik szembe, amikor a betiltott Magyar Gárdát védi". "A Magyar Gárda betiltásáról szóló bírósági ítéletet a Fidesz nem kommentálta, nehogy magára haragítsa a szélsőségeseket. De most a Jobbik követelésére védelmükbe vették a radikálisokat, és ezzel egyértelművé tették, melyik oldalon állnak" - fogalmazott az MSZP szóvivője. Mint írta, Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője pedig "sokadik alkalommal áll ki a szélsőjobbos alakulat mellett", és "ráadásul most a Jobbik követelésére tette mindezt".
Nyakó István emlékeztetett rá: a Jobbik közleményében követelte, hogy Orbán Viktor és a Fidesz nyilatkozzon a történtekkel kapcsolatban, és "Balog Zoltán meghallotta Vona Gábor követelését, hogy szólaljon meg a Fidesz". De - mint írta - azt nem hallotta meg Balog Zoltán, hogy "a békésen tüntető gárdisták üvöltve, öklüket rázva, nyílt színen zsidóztak órákon át", a tüntetésen több újságíróra is rátámadtak, rendőröket dobáltak, rugdostak és ütlegeltek, valamint hogy egy férfit a bíróság fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt azért, mert a rendőrökre támadt. Mint fogalmazott, Balog Zoltán "elvesztette az arányérzékét és a jogérzékét is": nem az emberi jogokat, a kisebbségeket védi, hanem az azokat veszélyeztető szélsőjobboldaliakat, radikálisokat, uszítókat.
Egy ellenzéki országgyűlési képviselőnek akkor is joga van kérdezni egy minisztertől, akár egy-egy rendőri akció jogszerűségének ügyében is - közölte válaszreakciójában a Fidesz.
MSZP: Balog alkalmatlanná vált
A szocialisták szerint Balog Zoltán a szélsőjobbosokat védi, miközben emberi jogi bizottsági elnökként ezt nem tehetné.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.