A Majtényi László ORTT-elnök által szignált közlésben az áll: a Mónika show 2009. március 2-i adása a kiskorúak jogait sértő korábbi tartalmakhoz képest is súlyos volt, amit az ORTT határozata is kiemelt. A műsorban 15 éves gyereklányok egymást vádolva arról vitatkoztak, hogy 12 éves korukban az egyikük nevelőapja mindkettejüket megerőszakolta-e, vagy csak az egyikőjüket és egy közös barátnőjüket. A téma feldolgozását olyan részletek is súlyosbították, hogy az egyik lányt a stúdióban felpofozta a másik lány édesanyja, a nevelőapa akkori élettársa.
A közlemény emlékeztetett arra, hogy a médiahatóság a Mónika show korábbi adásaira "szankciók sorozatát" szabta már ki, ennek ellenére az RTL Klub nemhogy elmozdult volna a műsor törvényes szerkesztésének irányában, hanem a korábbiaknál is súlyosabb jogsértést követett el. Ezzel kapcsolatosan megjegyezték: az ORTT 2008-ban az adatvédelmi biztossal együttműködve átfogó ellenőrzést indított a kibeszélőshow-k vizsgálatára.
Az ORTT üdvözölte, hogy a műsorszolgáltató aláírta a műsorszolgáltatási szerződés régóta esedékes módosítását, amelynek értelmében a jövőben kötbér kiszabására is lehetőség nyílik majd a kiskorúak jogait sértő tartalmak esetén. Ez a szerződésmódosítás nem szűkíti a médiahatóság mérlegelési jogát, hanem bővíti, tehát a törvénysértés súlyától függően a pénzbüntetés is választható szankció lesz - tették hozzá.
Az ORTT hangsúlyozta azt is, hogy fontosnak tartja az RTL Klubbal való együttműködést, de annak sikeressége nagy mértékben függ attól is, hogy a műsorszolgáltató hajlandó-e változtatni az ORTT és a bíróságok által hosszú évek óta következetesen törvénysértőnek ítélt délutáni szerkesztői gyakorlatán.
A testület július 3-án bűntette 12 órás - déltől éjfélig tartó - képernyő-elsötétítéssel az RTL Klubot a Mónika show március 2-i adása miatt. Rényi Ádám, a kereskedelmi csatorna kommunikációs igazgatója a döntés után azt közölte: pert indítanak az álláspontjuk szerint nagyon túlzó szankció miatt. Hozzátette, hogy eddig kétórás volt a leghosszabb, rájuk kiszabott elsötétítés.
Az RTL Klub kirívóan súlyosan sértette meg a médiatörvényt
Kirívóan súlyosan, az Alkotmánnyal is összeegyeztethetetlen módon sértette meg az RTL Klub a kiskorúak védelmét szolgáló médiatörvénybeli rendelkezéseket - indokolta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) kedden a kereskedelmi televízióra kiszabott 12 órás képernyő-elsötétítési határozatát.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.