A férfit hivatalos személy elleni erőszak miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a nyomozó ügyészség. A PKKB két évre felfüggesztette a hat hónapos büntetés végrehajtását és elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét - közölte a Fővárosi Bíróság.
A Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtökön döntött arról jogerősen, hogy megszünteti a Magyar Gárdát, az egyesületet és a mozgalmat egyaránt. Ez ellen tiltakozva gyűltek össze szombaton a fővárosban a gárda tagjai és szimpatizánsai.
A szombati demonstrációt a rendőrség nem engedélyezte, az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek a demonstrálók nem tettek eleget, a rendőrök könnygázzal oszlatták a tömeget, mintegy 200 embert előállítottak. Ennek során került sor a vádbeli cselekményre is, a férfi az intézkedő rendőrbe rúgott.
Fél év felfüggesztett a hétvégi tüntetés egyik résztvevőjének
Fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) kedden jogerősen azt a férfit, aki a Magyar Gárda feloszlatása ellen tiltakozók múlt hétvégi, nem engedélyezett fővárosi tüntetésén a rendőrökre támadt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.