Shimon Samuels, a központ nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője arra emlékeztetett, hogy márciusban Sólyom László államfőhöz intézett levelében felháborodásának adott hangot - megfogalmazása szerint - a tatárszentgyörgyi "romák elleni pogrom" miatt, és jelezte: nem szabad, hogy a cigányellenesség elfogadottá váljon Kelet-Európában. A szervezet akkor a gyűlöletkeltő pártok feloszlatását is követelte.
A jóváhagyott elsőfokú bírósági ítélet indoklásából a központ arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület valójában azt jelentette: "félelmet kelt" felvonulásaival a romák lakta településeken.
A Magyar Gárda az európai parlamenti választásokon múlt hónapban a Magyarország a magyaroké jelszóval 15 százalékot szerzett szélsőjobboldali Jobbikból nőtt ki - írta Samuels. A nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető külön kiemelte a kampányban a Jobbik vezetői részéről elhangzott antiszemita kijelentéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy legutóbbi magyarországi látogatása során folyamatosan fenyegetéseket kapott telefonon.
"Most, hogy a katonai szárnyat feloszlatták, a Jobbiknak az Európai Parlamentbe bejutott három politikai agitátorát el kellene szigetelnie a parlament minden demokrata tagjának" - zárta közleményét Samuels.
Wiesenthal Központ: üdvözlendő a Magyar Gárda feloszlatása
A Simon Wiesenthal Központ üdvözli, hogy a Fővárosi Ítélőtábla romaellenességre való uszítás miatt jogerősen feloszlatta a szélsőjobboldali Magyar Gárdát a múlt héten kihirdetett ítéletében - tudatta hétfőn eljuttatott közleményében a szervezet európai részlege.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.