A lakosság visszajelzései alapján a forint erősödése ellenére a devizahitelek után fizetendő részletek nem, vagy nem jelentős mértékben csökkennek, ezért az MSZP arra szólítja fel a bankokat, járjanak el korrektebbül - közölte a kormánypárti képviselő. Utalt arra, hogy amikor "a forint árfolyama elszállt", akkor a pénzintézetek rögtön ráterhelték az ügyfelekre az összes veszteséget.
Török Zsolt elmondta, arra kérik a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF): ne csak lakossági bejelentések alapján, hanem ezeknek elébe menve, saját kezdeményezésre is tartsanak ellenőrzéseket a bankoknál, mi az oka annak, hogy bár erősödik a forint, a devizaalapú hiteleknél mégsem csökkennek a törlesztőrészletek.
A válság beköszönte után néhány héttel 310-320 forint körül volt az euró árfolyama, míg a svájci frankot 210 forintért adták, ezután 30-50 százalékkal emelkedtek a törlesztőrészletek - közölte a politikus. Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 270-275 forint körül stabilizálódott az euró árfolyama, míg a svájci frank árfolyama 170-180 forint körül van. Hozzátette: azt kérik a bankoktól, "ne nézzék az embereket madárnak", ne akarják a hasznot és a nyereséget "privatizálni", a veszteséget pedig társadalmasítani.
Az MSZP-s képviselő azt mondta, a magán-nyugdíjpénztári értesítőket napokban kapják kézhez az állampolgárok, akik azt látják, hogy 20-30 százalékos veszteséget terhelnek rájuk. Hozzátette: ezért arra szólítják fel a magánnyugdíjénztárakat, hogy biztonságosan kezeljék ügyfeleik pénzét, kerüljék a kockázatos befektetéseket, "ne vagánykodjanak az emberek pénzével".
Az MSZP alacsonyabb törlesztőrészleteket szeretne
Az MSZP a devizahitelek törlesztőrészletének csökkentésére szólítja fel a bankokat, hiszen az elmúlt hetekben jelentősen erősödött a forint - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.