Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn áttekintette a hídfelújítással összefüggő kérdéseket. Ennek során megfogalmazódott, hogy várhatóan augusztus 10-én lehet szerződést kötni a kivitelezővel, aki ezután kezdheti meg a híd felújításának előkészületeit, például az állványozást. Körülbelül ekkor kezdődik az ideiglenes forgalomelterelések kialakítása is a fővárosban. A híd teljes lezárásával megvárják az augusztus 20-i ünnepségeket - jegyezte meg az igazgató. A tömegközlekedés a rekonstrukció teljes ideje alatt biztosított lesz a hídon.
Az MTI információi szerint a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottsága várhatóan kedden hirdet eredményt a Margit híd felújításának közbeszerzési eljárásában. A rekonstrukciókra két cégcsoport pályázott, mindegyikük több mint nettó 20 milliárd forintos ajánlattal. Az egyik pályázót, a Vegyépszert várhatóan kizárják az ajánlati biztosíték hiánya miatt. Így az egymilliárd forinttal olcsóbb, áfa nélkül 21 milliárd forintos ajánlattal rendelkező Strabag-Hídépítő Csoport lehet a közbeszerzés nyertese.
A Fővárosi Közgyűlés június végén, részben fideszes szavazatokkal hozzájárult ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetésében az idei évre betervezett 13 milliárd forintot további 17 milliárd forinttal kibővítsék a híd rekonstrukciója érdekében.
A tűzijáték után zárják le a Margit hidat
Augusztus 21-től kezdődnek a gépjárműforgalom korlátozásával járó munkálatok a Margit hídon, amelynek rekonstrukciója a vízcsőcserével indul, várhatóan augusztus első hetében - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.