A június második felében, 1500 fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatás adatai szerint az MSZP fél éve lefelé tartó trendje megállt, ezúttal nem csökkent a támogatottsága.
A Szonda Ipsos felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a népesség egészén belül 44 százalékos, ez a párt eddigi csúcspontja. A közvélemény-kutatás alapján a múlt hónapban a választásra jogosultak 11, most 12 százaléka áll a szocialista párt mögött, tehát megközelítőleg egymilliós a táboruk. A Szonda Ipsos szerint lendületük hasonló a fideszesekéhez, nagyjából hattizedük aktív, vagyis jelenleg mintegy 600 ezer biztos szavazattal számolhatnának a szocialisták.
A Jobbik jelenleg 7 százalékos, közel 600 ezres táborral rendelkezik, de - mint arra a Szonda Ipsos rámutat - a tábora méretének megállapításánál nem árt az óvatosság, mivel az EP-választások előtti napok mérései is jelezték: létezik szavazói átjárás a Fidesz és a Jobbik között. Hozzátették: ennek további bizonyosságát adja, hogy a Fidesz szavazótáborának relatíve legnagyobb csoportja, 17 százaléka a Jobbikot nevezte meg, mint voksra még leginkább érdemes pártot. A két párt közötti "ingázást" a Szonda Ipsos egyirányúnak nevezte, hozzátéve: a radikális párt június 7-i szavazóinak bő egytizede átment, visszament a Fideszhez.
Erősítette pozícióját a Fidesz és a Jobbik
Az európai parlamenti választáson való sikeres szereplés erősítette a Fidesz és a Jobbik közvéleménybeli pozícióit; májushoz képest a Fidesz további 6, a Jobbik 5 százalékkal gyarapította táborát - közölte csütörtöki számában a Népszabadság a Szonda Ipsos legutóbbi felmérésének adatait ismertetve.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.