A kamara alelnöke, Hankó Zoltán azt mondta, hogy készek akár az Alkotmánybírósághoz is fordulni a gyógyszerkiadó automaták ügyében. A köztestület véleménye szerint nem lehet miniszteri rendeletben meghatározni a gyógyszerautomaták létesítésének lehetőségét, azt törvényi szinten kell szabályozni.
Függetlenül a szabályozás szintjétől a kamara és a többi gyógyszerész szövetség és egyesület is ellenzi az automaták létesítését. Érvük az, hogy ezen ellátási forma kockázatos: a beteg nem kapja meg a szükséges tájékoztatást, s akár kiskorúak is hozzájuthatnak a készítményekhez, ami jogszabályellenes. Aggályos szerintük az is, ki fogja ellenőrizni, hogy az automatákba valóban csak olyan gyógyszerek kerültek, amelyek nem vénykötelesek. Mivel sem a betegnek, sem a gyógyszerésznek nem igénye, hogy legyenek automaták, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a szaktárca miért "erőlteti" - fogalmazott Hankó Zoltán. Horváth Tamás kamarai elnök kiemelte: eddig senki nem élt az automata-üzemeltetés lehetőségével.
Székely Tamás az elhangzottakra reagálva közölte: "ellentétben a kamara véleményével, nem mindenáron akarunk gyógyszerautomatákat létesíteni, de érdemes a kérdéssel foglalkozni". Hozzátette: azokon a településeken, ahol nincs gyógyszertár vagy nincs minden nap háziorvosi rendelés, ott a beteg ezen automaták segítségével könnyebben juthat különböző vény nélkül kiadható gyógyszerekhez.
Nincs arról szó, hogy mindenképpen keresztülvigyük az automaták létesítését engedélyező jogszabályt - mondta a miniszter. Megjegyezte azonban: az európai bíróság döntéséből "nehéz levezetni" azt, hogy ne lehessen gyógyszerkiadó automatákat telepíteni. A rendelettervezettel kapcsolatban jelenleg is egyeztetések folynak a kamara és a minisztérium között - tette hozzá Székely Tamás.
Székely: nem lesz mindenáron gyógyszerautomata
Nem akar mindenáron gyógyszerautomatákat az Egészségügyi Minisztérium, ám a tárca álláspontja szerint a kistelepüléseken ezek a berendezések javíthatják a gyógyszerellátást - közölte Székely Tamás miniszter szerdán újságírókkal Budapesten, a Magyar Gyógyszerészi Kamara sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.