Az MRK leköszönő elnöke, Rudas Imre a sajtó képviselői előtt ünnepélyesen adta át az elnöki tisztséget jelképező címeres láncot a szegedi intézményvezetőnek. A konferencia plénuma tavaly választott meg társelnöknek Szabó Gábort. A társelnökből elnökké lett rektor egy évig lesz az MRK elnöke.
Szabó Gábor az intézmények finanszírozását a teljesítményük, azaz a kibocsátott hallgatók elhelyezkedési rátája, a nemzetközi elismertség és a pályázati sikerek alapján, a K+F- és innovációs aktivitás alapján határozná meg.
Fontosank tartja tartotta a magyar felsőoktatás nemzetközi népszerűsítését, valamint annak előmozdítását, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az intézmények között mihamarabb jöjjenek létre az egyetemi, főiskolai vagyonokkal kapcsolatos vagyonkezelési szerződések.
Az MTI kérdésére a magántőke bevonásával megvalósuló PPP-fejlesztésekkel kapcsolatos finanszírozási gondokról az elnök azt mondta, hogy az érintett intézmények problémáinak megoldására konszenzus körvonalazódott. Manherz Károly, felsőoktatási szakállamtitkár hozzátette: a tárcánál dolgoznak azon, hogy megoldják a pénzügyi problémákat, kiegészítsék a hiányzó forrásokat. Három intézmény jelezte, hogy komoly gondja van - mondta, de ő nem lát olyan veszélyt, hogy ellehetetlenülnének intézmények emiatt.
Az MRK új elnöke szólt arról is, hogy az egyetemek és főiskolák elsődleges célnak tekintik a munkahelyek megtartását és a közalkalmazotti státusz tekintélyének megőrzését. Szorosabb együttműködést kezdeményez a hallgatói érdekképviseletekkel és a határon túli magyar intézményekkel.
A leköszönő elnök, Rudas Imre megemlítette a Bologna-folyamat értékelését és az alapszakok felülvizsgálatát. Utóbbi kapcsán minimális változtatásokat javasoltak. Szólt még arról, hogy a rektori konferencia javaslatára 200 pontra nő jövő évtől a felvételi ponthatár, amit a minőség irányába ható intézkedésként jellemzett. Rudas kezdeményezte a rászoruló hallgatók megsegítésére pénzügyi alap létrehozását. Ebbe a régi és az új MRK-elnök egyaránt felajánlotta egyhavi professzori illetményét.
A rektori konferencia új elnöke k+f-párti
A kutatás és az innováció fejlesztését, a teljesítmény- és minőségorientált finanszírozás bevezetését nevezte az elkövetkező időszak legfontosabb feladatának Szabó Gábor, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) szerdán hivatalba lépett elnöke.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.