A mentők öt autóval vonultak a helyszínre, ahol öt felnőtt és két gyermek sérültet találtak. A gyermekek és három felnőtt könnyebben, két felnőtt súlyosan sérült, őket a budapesti János Kórházba, illetve az Országos Baleseti Sebészetre szállítottak.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint este nyolc órakor két autó összeütközött, a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. A helyszínelés, illetve a teljes útzár nem sokkal este tíz óra előtt még tartott, az autósoknak azt ajánlják, hogy kerüljék el a 10 es főút említett szakaszát.
Hét sérült egy pilisjászfalui balesetben
Az első információval ellentétben nem nyolc, hanem hét sérültje van a Pilisjászfalu belterületén történt balesetnek - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.