Mesterházy Attila azt tartaná jónak, hogy a költségvetés elfogadása utánra készülne el a párt választási programja, az erről a dokumentumról döntő kongresszuson lehet országos listát állítani és miniszterelnök-jelöltet választani. A július 4-i kongresszuson pedig határozni kell arról, hogy ebbe a politikai menetrendbe belefér-e a párt elnökségének megújítása. Kiemelte: nem támogatja az alulról felfelé jövő tisztújítást, mert szerinte az elvonná a figyelmet a politikai munkáról és tartalomról.
Az egyik politikai menetrendre vonatkozó alternatíva szerint mivel az MSZP július 4-i kongresszusa nem foglalkozna személyi kérdésekkel, november végére újabb kongresszust hívnának össze, ahol a miniszterelnök-jelölés, a program elfogadása és az országos lista állítása mellett az elnökségét is megújítanák. Ezen alternatíva szerint az MSZP országos választási bizottsága (ovb) kibővülne a "fiatalok" képviselőivel. Az MTI információi szerint felmerült az is, hogy az elnökség mai, és az ovb új tagjai saját belátásuk szerint döntenének arról, versenybe szállnak-e az elnökségi tisztségekért.
Mesterházy Attila közölte: nem lehet kimondani azt, hogy a párt tisztségviselői ne szálljanak versenybe posztjaikért, ez nem demokratikus lépés. Úgy vélte, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy megméretteti-e magát. Egy biztos: a generációknak együtt kell működniük a párt minden szintjén - fűzte hozzá. Mindenkinek van helye az MSZP-ben, aki dolgozni akar, és hittel, teljes erőbedobással a választási győzelmet akarja segíteni, aki azonban ezt nem akarja vállalni, annak a háttérbe kell lépnie - tette hozzá. Ősztől kezdeményezőbb, bátrabb kommunikációra, egységes fellépésre van szükség - szögezte le Mesterházy Attila. "Ha nem egy irányba húzzuk az MSZP szekerét, és ez kifelé is látszik, az nem tesz jót a közösségnek" - fogalmazott.
Szerinte a mai, a Fidesz által kialakított belpolitikai "háborús helyzetben" nem helyes, ha valaki a közösség véleményével szemben állandóan kisebbségi véleményt fogalmaz meg a nyilvánosság előtt. Ez nem a demokrácia csorbítása, egyszerűen csak a többség által eldöntött irányt kell mindenkinek végrehajtania - mondta.
Arra a kérdésre, hogy vállalna-e miniszterelnök-jelölti szerepet, Mesterházy Attila azt válaszolta: ez a kérdés még korai. Leszögezte, hogy a költségvetés után tartandó kongresszusra már el kell készülnie a párt választási programjának, ezen belül annak, milyen politikát folytatnak a választásokig, milyen törvényeket kívánnak még benyújtani. Ha megvan a tartalom, akkor kell dönteni arról, ki képviselje mindezt jelöltként - hangsúlyozta az alelnök.
Azzal kapcsolatban, hogy a július 4-i kongresszus a tervek szerint három területen javasol majd intézkedéseket a kormánynak, Mesterházy Attila elmondta: a szociális, az igazságos és arányos teherviselés, illetve a közbiztonság témakörében javaslatokat fogalmaznak meg.
Az MSZP-nek a modernizációs és a tágan értelmezett biztonsággal kapcsolatos jellemzőit erősíteni kell - szögezte le az alelnök. Mint mondta, az MSZP által képviselt alapértékeknek, mint az igazságosság, esélyegyenlőség, szolidaritás, még markánsabban kell megjelenniük a párt kezdeményezéseiben.
Mesterházy Attila szerint a szocialista pártnak még számos új, általuk eddig nem elég határozottan felkarolt témát is elő kell vennie. Ezek közé sorolta például a nemzet-, zöld-, a fogyasztóvédelmi, a vidékpolitikát és az innovációt. Az alelnök úgy vélte, e területek új politikai tartalmat és arculatot tudnak adni az MSZP-nek. A következő hónapokban meg kell mutatnunk ezt az új politikai tartalmat a választóknak - szögezte le.
Mesterházy Attila szerint az MSZP előtt álló legnagyobb feladat, hogy korábbi egymillió szavazóját meg tudja szólítani, maga mellé tudja ismét állítani. Hozzátette: be fogják bizonyítani a Fidesznek, hogy a "meccs még nincs lefutva", korán ünnepli a választási győzelmét, az ellenfél még sok hibát tud elkövetni, a kormányzó párt pedig még sok olyan intézkedést tud hozni, amely alapvetően át tudja rajzolni a pártok jelenlegi támogatottságát. Nem lehet úgy felmenni a pályára, hogy eleve vereségre készülünk - mondta a frakcióvezető. Győzni akarással kell küzdeni, mert ha a szocialisták sem hisznek a győzelemben, mit mondjon erre a választópolgár - fogalmazott. Az elmúlt hét-nyolc évet racionálisan kell értékelni, le kell vonni a tanulságokat, de már a jövőben kell gondolkozni, előre kell nézni - jelentette ki Mesterházy Attila. Mint mondta, "mindezekhez tiszta fej és forró szív kell".
Mesterházy a választásokról: a meccs még nincs lefutva
Mesterházy Attila szerint az MSZP a következő tíz hónapban be fogja bizonyítani, hogy még nincs "lefutva a meccs", a Fidesz korán ünnepli választási győzelmét. Az MTI-nek adott interjújában a párt alelnök-frakcióvezetője szerint mindenkinek van helye az MSZP-ben, aki dolgozni akar és hittel, teljes erőbedobással a választási győzelmet kívánja segíteni; aki azonban ezt nem akarja vállalni, annak háttérbe kell húzódnia.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.