Egyúttal, befektetők bevonása érdekében pályázati felhívást tesznek közzé a társaság üzletrészeinek értékesítésére; a pályázók augusztus 15-ig nyújthatják be ajánlataikat - tette hozzá Hiesz György (MSZP) polgármester.
A képviselő-testület június 30-ig adott arra határidőt a csőd közeli helyzetbe került HospInvest Zrt.-nek, hogy stratégiai tervet tegyen le az asztalra a kórház továbbműködtetésére. A cég azonban mindezidáig nem adott biztosítékot arra, hogy továbbra is képes üzemeltetni az intézményt.
Heves megyében az ugyancsak szocialista többségű hatvani után a gyöngyösi a második önkormányzat, amely felbontotta azt a szerződést, amelyet a HospInvesttel kötött korábban a helyi kórház működtetésére. Ugyanakkor a múlt héten meghiúsult a Heves Megyei Önkormányzatnak az az ülése, amelyen - az egri megyei kórház esetében - hasonló döntést terveztek hozni.
Sós Tamás (MSZP), a Heves Megyei Közgyűlés elnöke akkor azzal indokolta a közgyűlés elhalasztását, hogy eddig nem sikerült megegyezni az egri önkormányzattal az intézmény jövőbeni közös működtetéséről. Akkor úgy nyilatkozott, hogy folytatják a tárgyalásokat a várossal, és tíz napon belül újra összehívják a megyegyűlést.
A gyöngyösi kórházat 2007 szeptembere óta működtette a HospInvest. A cég április 3-án jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután a CIB bank hiteltartozás fejében leemelt a számlájáról több mint egymilliárd forintot.
A HospInvest kiszorult Gyöngyösről is
Felbontotta a HospInvesttel a gyöngyösi kórház vagyonkezelésére kötött szerződést Gyöngyös önkormányzata - tájékoztatta szerdán az MTI-t a város polgármestere. Szeptember 30-tól egy önkormányzati tulajdonú nonprofit kft. veszi át az intézmény üzemeltetését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.