A FEOSZ szerdai közleménye szerint a felelős és a fogyasztók egészségét szem előtt tartó gyártók már megtették és megteszik a szükséges intézkedéseket. Azzal, hogy egyes termékeket kivonnak a forgalomból vagy bevizsgáltatnak, a fogyasztók bizalmát erősítik.
A Diamant MALOM Kft. kedden jelentette be, hogy visszarendelte az üzletekből a durumbúzából készült, 1 kilogrammos simaliszt termékeit fogyasztóvédelmi, megelőzési okokból. A lépésre azért volt szükség, mert nem lehetett kizárni, hogy a 2009. november 28-i és 2009. december 15-i szavatossági dátummal ellátott termékeik nem felelnek meg a malom minőségi elvárásainak.
A Diamant két, különböző fogyaszthatósági idejű egy kilogrammos durumlisztjét már a múlt hét végén bevonták, mert a készítményekben a fuzáriumgomba egyik toxinját találták az élelmiszerbiztonsági vizsgálatok során.
A fuzáriumgomba egyik, a termékekben most fellelt toxinja, a don (dezoxinivalenolnak) fogyasztása csak nagy mennyiségben okoz gondot - hányást, hasmenést -, azonban a toxin hő (sütés-főzés) hatására elbomlik.
Azóta a Cerbona Zrt. és a Tortellino Kft. is visszavonta néhány, a Diamant lisztjéből készült termékét, száraztésztát, illetve tortellinit, lasagnét.
Fuzárium-ügyben megfelelő a vevők tájékoztatása
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint a fuzáriummal szennyezett élelmiszerekkel kapcsolatban a gyártók reakciói és a fogyasztók tájékoztatása azonnali és megfelelő.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.