A politikus közleményében arra reagált, hogy Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerdán közölte: a Fidesz elutasítja azt a szocialista elképzelést, hogy úgynevezett települési őrségeket állítsanak fel. Úgy fogalmazott: "a Magyar Gárda után itt a Vörös Gárda". Bárándy Gergely szerint annak felvetése, hogy az MSZP ilyen szerveződés létrehozását kezdeményezné, "abszurd és minden alapot nélkülöző rosszindulatú feltételezés, melyet a leghatározottabban visszautasítunk".
A szocialista politikus azt írta: az MSZP elkötelezett a rend fenntartása, a rendőrség megerősítése, és az erőszakos bűnözőkkel szembeni határozott és szigorú fellépés megteremtése mellett, s az Országgyűlés éppen hétfőn fogadta el a büntető törvénykönyv jelentős szigorításáról szóló törvényjavaslatot.
"A Fidesz frakciója mindezt elfelejtette támogatni, így hiteltelennek tartjuk a közbiztonság megerősítésének szükségessége érdekében tett üres lózungokat", melyeket tettek sosem követnek - közölte pártja álláspontját Bárándy Gergely.
A Népszabadság szerdán azt írta, hogy a települési őrségek tagjai munkaviszonyban látnák el feladataikat. Ezek közé tartozna a többi között a húszezer forintnál kisebb értékű szabálysértési ügyekben való nyomozás is.
Cser-Palkovics András közölte: az embereknek nem erre van szükségük, hanem a rendőrség megerősítésére, a büntető jogszabályok szigorítására. Ha a Fidesz kormányra kerül, haladéktalanul több ezer fővel megemeli a rendőrség létszámát, minden településen biztosítja a hatékony rendőri jelenlétet, az erőszakos, visszaeső bűnözőkkel szemben pedig a jog teljes szigorával fog fellépni a "három csapás törvény" alapján - írta a helyettes szóvivő.
Bárándy: a települési őrség nem gárda
A szocialista párt nem támogat semmiféle rendfenntartásra, vagy mások megfélemlítésére létrehozandó gárda felállítását, és azt sem, hogy a rend fenntartását a rendőrségtől bárki átvegye - közölte Bárándy Gergely (MSZP) országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.