A villám egy, a ház mellett álló húszméteres fenyőfába csapott bele, amely "lehúzta és átvezette" elektromos kisülést az épületbe, ahol ettől kigyulladt egy ágy - számolt be a történtekről Koncz András.
A kaposvári tűzoltók elfojtották a tüzet és eltávolították a villámcsapástól kettéhasadt fát, amely veszélyeztette a szomszédos épületet - tette hozzá az ügyeletes.
Koncz András elmondta, hogy néhány nappal korábban hasonló jelenség játszódott le a szomszédjukban. Ott a családi ház tetőszerkezete gyulladt ki, miután villám csapott az udvaron álló fába.
Villámcsapás miatt gyulladt ki egy ágy egy házban
Egy fát ért villámcsapás miatt gyulladt ki az ágy egy családi házban Kisbárapátiban hétfőn, személyi sérülés nem történt - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.