Adóalany-nyilvántartással, folyószámlával és adóbevallással kapcsolatos ügyek intézhetők majd telefonon is, az ügyfelek ezenkívül meggyőződhetnek közösségi (EU-s) adószámuk érvényességéről, valamint a náluk adóellenőrzést végző revizor személyazonosságáról, megbízásának érvényességéről is - mondta el Papp István, az APEH főosztályvezetője.
A hivatal július 1-jétől fogadja a regisztrációhoz szükséges UK30-as nyomtatványokat, ezt követően az igénylők nyolcjegyű ügyfélazonosító-számot (PIN kódot) kapnak, a konkrét ügyintézés pedig legkésőbb augusztus 1-jén indulhat el - tette hozzá a főosztályvezető.
Telefonos szolgáltatást indít az APEH
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) új szolgáltatásával, bizonyos ügykörben ugyanis telefonon is intézhetik majd egyedi adóügyeiket az ügyfelek - jelentette be Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.