A zászlófelvonáson a magyar közjogi méltóságok mellett jelen volt számos magas rangú külföldi vendég is, akik a nap folyamán részt vesznek - többen közülük beszédet is mondanak - a 11 órakor kezdődő emlékülésen, a Parlamentben. A lezárt Kossuth Lajos térre a meghívottakon és a sajtó előzetesen akkreditált munkatársain kívül mást nem engedtek be.
Az 1956-oshoz hasonló vérontás elkerülése volt az egyik legerősebb közös álláspont az ellenzék és a kommunisták között a '89-es határnyitásnál - emlékezett vissza a húsz éve történtekre szombaton Sólyom László, mint az akkori kerekasztal-tárgyalások egyik résztvevője. A határnyitás, de még a keletnémetek kiengedése sem vezetett volna önmagában Európa kettéosztottságának megszűnéséhez, hiszen a szögesdrót leomlott, de a civilizálttá vált határ két oldalán két gyökeresen különböző politikai rendszer maradt - mondta a köztársasági elnök a vasfüggöny átvágásának 20. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen, a Parlamentben. Hangsúlyozta: Európa egyesüléséhez ennek a különbségnek kellett megszűnnie, és 1989-90-ben ez is megtörtént.
A magyar szolidaritás felejthetetlen marad, mondta 1989 decemberében Helmut Kohl akkori német kancellár, amikor köszönetét fejezte ki az NDK-s állampolgárok kiengedéséért, ezért a bátorságért most újra elismerését szeretné kifejezni - közölte Horst Köhler német államfő a parlamenti emlékülésen.
Húsz éve a magyarok okosan, belülről gyengítették meg a hatalom bástyáit, és erőfeszítéseiket megkoronázta az a pillanat, amikor 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a határzárat - mondta a Németországi Szövetségi Köztársaság elnöke. Hangsúlyozta, a felelősséget a döntésért Németh Miklós akkori miniszterelnök viselte, és ezért neki külön is köszönetet mond. Kiemelte: Németország a német újraegyesítésére úgy tekintett, mint Európa újraegyesítésének részére, ezért természetesnek tartotta, hogy a maga eszközeivel segítse az Európai Unió keleti bővítését. A jelenlegi gazdasági válság próbára teszi a közösségi szellemet - mutatott rá, de hozzátette, hogy ezt az unió ki fogja állni. "Büszkék lehetünk az európai modellre" - jelentette ki.
A nap folyamán a magyar közjogi méltóságok több kétoldalú megbeszélést folytatnak majd külföldi kollégáikkal. Több kiállítás is látható az évforduló alkalmából a fővárosban, az emléknapot pedig díszelőadás zárja a Magyar Állami Operaházban, ahol beszédet mond Bajnai Gordon magyar és - a külföldi vendégek nevében - Jan Fischer cseh miniszterelnök.
"A magyar szolidaritás felejthetetlen marad"
A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával és katonai tiszteletadással kezdődött meg a vasfüggöny átvágásának 20. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéssorozat szombaton Budapesten, a Kossuth Lajos téren.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.