A Dunántúlon a Rába áradása miatt lezárták a Rátót és Rábagyarmat közötti összekötő utat, a Pinkamindszent és az ottani határátkelő közötti útszakaszt, a Rönök és Csörötnek közötti mellékutat, valamint a Vasszentmihály és Csörötnek közötti utat. Csörötnek települést a 8-as főút felől egyelőre nem lehet megközelíteni.
A Szombathely-Körmend-Szentgotthárd vonalon Rátót és Szentgotthárd között a Rába és a Lapics-patak áradása miatt csütörtök reggel lezárták a vasúti pályát, itt a belföldi és nemzetközi járatok utasait pótlóbuszok szállítják az árhullám levonulásáig. A Rába Szentgotthárdnál a valaha mért legmagasabb vízállással tetőzik, ezért ott már szerda délután harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.
A Dunántúlon további útlezárások várhatóak, például az Ivánc, Szakonyfalu, Rábatótfalu, Alsószölnök, Nemesmedves, Felsőmarác és Halogy településre vezető utakon. A Duna várhatóan a következő napokban kilép a medréből a Dunakanyarban, ezért lehetséges, hogy már pénteken le kell zárni a 11-es főutat Visegrád és Dömös között, s a Tahitótfalu és Kisoroszi közötti összekötő utat. Ha ez megtörténik, Kisoroszi országos közúton nem lesz megközelíthető.
Szintén le kell zárni feltehetően a 2-es főutat a 28-as és 29-es kilométer között, ekkor Sződligeten csak egy sáv marad szabadon. Szobon és Nagymaroson várhatóan a révhez vezető utakat nem használhatják majd a közlekedők.
Az útlezárásokat táblákkal jelzik majd, s ezeken az útszakaszokon folyamatos műszaki készenlétet és megerősített útellenőri szolgálatot is biztosítanak. Az előrejelzések ismeretében a Duna tetőzésekor Nagybajcs, Komárom és Esztergom térségében harmadfokú feletti vízszint várható. Nagymaros és Budapest térségében másodfokú készültség elrendelésére kell számítani. Budapestnél a tetőzés 760 centiméteres vízállás körül várható, ez azt jelenti, hogy 600-650 centiméteres vízállásnál előbb a budai, majd a pesti rakpartot is le kell zárni a forgalom elől.
Útlezárások a Rába mentén és a Dunakanyarban
A Duna és a Rába magas vízállása, a közelgő áradás miatt már több utat le kellett zárni és az elkövetkezendő napokban további útszakaszokon korlátozzák majd a közlekedést - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.