Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a sértettek egy közösségi portálon akadtak támadóikra, s ezzel párhuzamban az ózdi rendőrök is azonosították az elkövetőket. A részletek kapcsán elmondta: az ózdi rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben egy június 12-én, az esti órákban történt bűncselekmény miatt. Akkor három ózdi fiatalember egy helyi parkban töltötte az időt, amikor hozzájuk lépett két fiatal fiú, akik késsel kezükben követelték tőlük értékeiket. A fenyegetés hatására a sértettek jobbnak látták, ha teljesítik a követelést. A rablók ékszereket, mobiltelefont zsákmányoltak csaknem 100 ezer forint összértékben - fűzte hozzá.
Arról is beszámolt, hogy a rendőrségi nyomozás során beszerzett adatok és információk alapján sikerült rövid idő alatt azonosítani a lehetséges elkövetőket. Mindezzel párhuzamban a sértettek egy közösségi internetes portálon ráakadtak egyik támadójukra, amit a nyomozóknak is jelentettek.
A rendőrség elfogta a 17 éves és a 16 éves fiatalkorú fiúkat, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. Az ózdi rendőrkapitányság úgynevezett gyorsított eljárás keretében kezdeményezte a két rabló bíróság elé állítását - jegyezte meg a helyettes szóvivő.
Egy közösségi portálon bukkantak rá támadóikra ózdi fiatalok
Az interneten, egy közösségi portálon ismerték fel támadóikat azok az ózdi fiatalok, akiket korábban két fiú rabolt ki a Borsod megyei Ózdon.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.