A folyó itt a várakozások szerint 750 centiméter körül tetőzik, ez körülbelül egy méterrel marad el a valaha mért legmagasabb vízszinttől. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek arról beszélt: a Duna vízállása Komárom-Esztergom térségében megközelíti a harmadfokú készültség szintjét, legfeljebb 10-20 centiméterrel lehet annál alacsonyabb.
Janák Emil szerint a Lajtán a harmadfokú árvízvédelmi készültség szintjét meghaladja a vízállás. A szakemberek pénteken döntenek arról, hogy megnyissák-e az úgynevezett vésztározót. Ez azt jelenti, hogy a töltést átvágják és mezőgazdasági területre engedik ki a vizet, hogy lakott területeket az áradás ne veszélyeztessen. A Rába alsó szakaszán Sárvár és Győr között másodfokú készültséget igénylő vízszintekkel számolnak a szakemberek. A Szigetközben és a Hanságban belvíz elleni védekezés is zajlik, de még nem indult meg a szivattyúzás, a problémát egyelőre vízkormányzással oldják meg.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) ülését követően Szabó Imre szakminiszter azt közölte: jelenleg egy 500 millió forintos keret áll rendelkezésre, amely felülről nyitott. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban jelentős mennyiségű csapadék hullott a Duna vízgyűjtő területére és további esőzések várhatóak a jövő héten. Mint fogalmazott: egy szélsőséges időjárási jelenségnek vagyunk a tanúi, a jelenlegi helyzetet az aszályt követően egy nagyon intenzív, nagy mennyiségű csapadék idézte elő. A miniszter közlése szerint tartós harmadfokú készültség várható csütörtök reggeltől. Jelenleg Komárom és Esztergom térségénél van jelentős vízszintemelkedés, itt harmadfokú készültség várható.
Jelenleg 205 ember vesz részt védekezési munkálatokban; melléjük a győri vízügyi szervezet kérésére hetven szakembert vezényeltek át Szolnokról. A csapat zöme még a nap folyamán megérkezik a helyszínre, mintegy húszan pénteken csatlakoznak hozzájuk. Kóthay László vízügyi szakállamtitkár közlése szerint eddig Szentgotthárdnál és környékén 60 ezer homokzsákot használtak fel. Felkészülés céljából a Dunakanyar önkormányzatainak 50 ezer homokzsákot küldenek az állami készletből. Mint mondta, az egész Rába-völgyben "rendkívüli méretű árvízre kell számítani". Ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy rendkívüli készültséget rendelnek el ezen a szakaszon.
A Rába mellett fekvő települések felkészültek az árvíz elleni védekezésre, mindenütt lesz elegendő ember és homokzsák - közölte a Vas Megyei Védelmi Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Kovács Ferenc, a testület vezetője, a vasi megyegyűlés elnöke, aki szerinte Rábán az eddig mért legnagyobb vízállással kell szembenézni. Csákánydoroszló Dózsa-liget nevű részéből - ahol már csak csónakkal lehet közlekedni. Huszonöt embert kellett kiköltöztetni otthonából. A magas vízállás, a közelgő áradás miatt már több vasútvonalat le kellett zárni és az elkövetkezendő napokban további helyeken korlátozzák majd a közlekedést. Nem járnak a vonatok Rátót és Szentgotthárd, valamint péntek hajnaltól Körmend és Zalalövő között sem, az utasokat vonatpótló buszok szállítják.
Demszky Gábor főpolgármester elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el. A Fővárosi Csatornázási Művek megkezdte a csatornák zsilipelését, az árvízi kapuk zárását, valamint az átemelő- és szennyvíztisztító-telepek árvízi üzemmódra való átállítását. Az ausztriai és magyarországi vízgyűjtőkön az elmúlt napokban elképesztően nagy mennyiségű eső esett, volt, ahol elérte összességében a 185 milliméternyit is - mondta. Szentgotthárdnál a délelőtti órákban 506 centiméteres magassággal tetőzött a Rába, majd lassú apadásnak indult, a kora délutáni órákig már nyolc centiméternyit húzódott vissza a folyó vízszintje.
Ausztriában eközben javult az árvízhelyzet: a több napig tartó esőzéstől leginkább sújtott Alsó- és Felső-Ausztriában jelentős javulásról számoltak be a vízügyi szakemberek, minden folyó vízszintje csökken. Az áradásoktól szintén érintett Stájerországban nem változott a nagyobb folyók, a Rába, az Enns és a Mura vízszintje, de a jelentések szerint már "elcsendesedtek" a folyók. Burgenlandban a tartományi tűzoltóság történetének legnagyobb bevetése kezdődött szerdán, csütörtökre már több mint háromezren dolgoztak az árvízkárok elhárításán. A tűzoltóság közölte, hogy kézben tartják a helyzetet. Csütörtök hajnal óta a Duna vízállása is csökken Bécsnél.
Még áradnak a nyugat-magyarországi folyók
Rendelkezésre áll az árvízi védekezéshez és a helyreállítási munkálatokhoz szükséges költségvetési pénzügyi fedezet - közölte Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter Budapesten. A Rábára minden idők legmagasabb vízállását várják. Déltől harmadfokú a készültség Nagybajcsnál, ahol - akárcsak Győrben - szombat hajnalra várják a Duna tetőzését.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.