Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese felidézte, hogy hétfőn két, a kisebb parlamentre vonatkozó kormányjavaslatról szavazott az Országgyűlés. Az egyik előterjesztésben egy tiszta listás választási rendszert javasolt a kormány, amely az egyéni választókerületek megszüntetésével járt volna. Az ellenzéki politikus közölte: a Fidesz már akkor, amikor felmerült ez a javaslat, kifejtette, nem ért egyet az egyéni kerületek megszüntetésével, mert így még messzebb kerülnének a választópolgárok a képviselőktől.
A Fidesz úgy akarja a kisebb Országgyűlést létrehozni, hogy a rendszerváltáskor kialakított vegyes választási rendszer ne sérüljön - mondta Répássy Róbert. A másik hétfői kormányjavaslatról kifejtette: az alkotmány módosításával a kormány azt rögzítette volna, hogy a parlamenti képviselők száma legfeljebb 200 legyen. Ezt az előterjesztést az MSZP elutasította, a Fidesz azonban megszavazta - emlékeztetett.
Répássy Róbert úgy látja: az EP-választás után kijelenthető, hogy a magyar választóknak már nem kell sokat várniuk arra, hogy létrejöjjön a kisebb parlament; ha ugyanis a választók kellő arányban feljogosítják a Fideszt arra, hogy a törvényhozásban meg tudja hozni ezt a kétharmados döntést, akkor megvalósulhat a kisebb Országgyűlés. Egyébként sem lett volna szerencsés egy húsz éve működő választási szisztémát néhány hónappal az általános parlamenti választások előtt megváltoztatni - összegzett a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Göndör István, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese szerdán azt mondta: pártja szerint a Fidesz továbbra sem fogadja el azt az elvet, hogy annyi képviselője legyen az Országgyűlésben, ahány százalékot elér a választáson. Göndör István úgy látja, az ellenzéki párt ezért nem szavazta meg a kisebb létszámú parlamentről szóló törvényjavaslatokat.
Répássy: majd ha kétharmadot kap a Fidesz
A Fidesz szerint már nem kell sokat várni a kisebb parlamentre, ha a választók feljogosítják a pártot arra, hogy a törvényhozásban meghozhassa ezt a kétharmados döntést - így reagált Répássy Róbert (Fidesz) Göndör István szerdai tájékoztatójára, ahol a szocialista politikus közölte: a Fidesz nem fogadja el, hogy arányos legyen a választási rendszer.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.