Bellavics László elmondta, hogy a fővárosban a nemzetközileg előírt, átlag 25 helyett csupán 15 négyzetméter az egy lakosra jutó zöldterület, néhány belső kerületben pedig ez az arány még az 1 négyzetmétert sem éri el. Pedig a növényi légzés hőelvonással jár és hűti a környezetet. Ugyanakkor egy friss német kutatási eredmény szerint az allergiáért csak kis mértékben a pollen a felelős, nagyobb részt az aszfaltról a termikus hősugárzás következtében felszálló finom por okolható. E sokaknak az életét megkeserítő por egy részét is megkötné a több zöld - állítja a szakember.
A házak között megrekedt forró levegőtől kialakuló szubtrópusi klímában e kritikus napokon a halálozási szám is hirtelen megugrik. Ráadásul mind gyakrabban lép fel - nemcsak Budapesten, hanem más nagyvárosokban is - az úgynevezett hőszigeteffektus. Az új természeti jelenség lényege, hogy a napenergiától felmelegedő aszfalttömegről a forró levegő felszáll a magasba, ahol keveredik a hideg légtömeggel. Ez pedig zivatart idéz elő.
A hirtelen lezúduló nagymennyiségű csapadékot viszont a csatornarendszer képtelen befogadni, ami közlekedési káoszokhoz vezet. Ellenben a zöld háztetők - a szakember szerint - a csapadék egy részét megkötik és eleve gátolják az effektus kialakulását. Ezért több országban például a csatornadíjak csökkentésével ösztönzik a zöldtetők kialakítását.
A fővárosban és az agglomerációban hozzávetően 1,5-2 millió négyzetméternyi, növényzettel eddig beültetett felület kompenzálja némiképp a természettől elvett fákat, ligeteket. Az igazi változást azonban a panelházak tetejének zöldítése jelenthet. A nagy UV-sugárzásnak, téli fagyoknak kitett lapos tető hagyományos hőszigetelése legfeljebb 16 évet bír ki, szemben a földréteggel bevont, fűvel, különféle szárazságtűrő növénnyel beültetett új megoldással, amely 40-50 évvel kitolja a födém élettartamát. A tetőn a zöld, akár a fejen a sapka, télen tartja a meleget, nyáron hűt.
Ezzel is indokolható az épületek energiahatékonysága növelését célzó, a szaktárca által készülő Klímabarát Otthon és Klímabarát Intézmény elnevezésű programba a támogatási keretet zöldtető építésre is kiterjeszteni. Az erre kidolgozott szakmai javaslatot a szövetség megküldi a környezetvédelmi minisztériumnak felhasználásra - hívta fel a figyelmet Bellavics László.
Budapest betontenger, gyakori a szubtrópusi hőmérséklet
A klímaváltás negatív hatásai fokozottan jelentkeznek Budapesten, ahol a naptól felforrósodó betonrengeteg következtében nyaranta egyre gyakrabban az egészséget erősen próbára tevő szubtrópusi klíma alakul ki, ezért is indokolt a panelprogramot kiterjeszteni zöldfelület növelésére - közölte a Zöldtetőépítők Országos Szövetségének elnöke, Bellavics László szerdán.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.