Szili Katalin az Országos Területrendezési Tervről szóló 2003. évi törvényhez nyújtott be módosító javaslatot, amely alapján a kiemelt fontosságú honvédelmi területtel rendelkező települési önkormányzatok kezdeményezhetik a kiemelt területrendezési tervek felülvizsgálatát. Az összesen 19 tagú bizottságból mind a 13 jelen lévő képviselő egyetértett a szocialista politikus indítványával.
A honvédelmi minisztérium képviselője az ülésen kifejtette: a kormány elsősorban azért nem támogatja a radar felépítését megakadályozni hivatott elképzelést, mert a magyar honvédség csak abban az esetben tud eleget tenni nemzetközi kötelezettségeinek, ha az ehhez szükséges objektumokat el tudja helyezni. Hozzátette: a törvénymódosítás eljárási szempontból is aggályos, hiszen egy alsóbb szintű, önkormányzati állásfoglalástól teszi függővé a törvényi szintű védelmet élvező katonai területeket.
Szili Katalin májusban levélben fordult a NATO jelenlegi és jövőbeni főtitkáraihoz, amelyben közölte, hogy határozottan ellenzi a tervezett tubesi lokátort. "Felszólítom Szekeres Imre honvédelmi minisztert, hogy a pécsiek akaratával ne helyezkedjen szembe" - írta akkor az Országgyűlés elnöke.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere pénteken arról számolt be, hogy a városi önkormányzat a helyi építési szabályzat módosításának korrigálását tervezi annak érdekében, hogy ne épülhessen radar a városhoz közeli Tubes-hegyen. Az Alkotmánybíróság (Ab) ezt megelőzően ugyanis - formai okokból - alkotmányellenesnek találta a katonai radar létesítését kizáró pécsi önkormányzati rendeletet.
A Tubes tetején lévő katonai híradó objektum korszerűsítését, és a NATO-radar kiépítését első fokon a katonai építésügyi hatóság, majd másodfokon a honvédelmi miniszter engedélyezte. A másodfokú miniszteri határozatot azonban megtámadták a Fővárosi Bíróságon.
Támogatták Szili Tubesről szóló indítványát
A kormány ellenében, egyhangúlag támogatta az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága kedden a Szili Katalin (MSZP) házelnök által indítványozott, a Tubesre tervezett katonai radar felépítésének megakadályozását célzó törvénymódosítást.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.