Mesterházy Attila szerint szavazóik azt várják tőlük, hogy közösen, "csapatszellemet sugározva" lépjenek fel az MSZP érdekében. A frakcióvezető azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a műsorban arról kérdezték, mi történt az előző esti zártkörű MSZP-s megbeszélésen.
Mesterházy Attila bírálta frakciótársa, Szanyi Tibor nyilatkozatait. Szanyi Tibor a hvg.hu-nak azt mondta: baloldali fordulatra és teljes vezetőcserére van szükség az MSZP-ben. Ezért a július 4-ei pártkongresszuson indítványozni fogja, hogy aki az őszödi beszéd és Gyurcsány Ferenc lemondása között az elnökség tagja volt, ne vállaljon párttisztséget.
Mesterházy Attila erre utalva azt mondta: nem ért egyet Szanyi Tiborral és károsnak tartja "ebben a tekintetben azt, amit csinált". Nem túl helyes dolog, ha valaki állandóan a szocialista párt és a frakció ellenzékét játssza, úgy, hogy bent ül a szocialista frakcióban - fogalmazott.
Mint mondta, azt sem tartja helyesnek, ha valaki az ellenzékhez közel álló újságokban mondja el, hogy miért gondol éppen mást, mint frakciótársai. Ezeket a kérdéseket bent kell megbeszélni, a frakción belül kell tartani a véleményeket - szögezte le a frakcióvezető.
Mesterházy: az MSZP egyik legnagyobb hibája a kiszivárogtatás
Az MSZP egyik legnagyobb hibája, hogy állandóan, mindenhonnét minden kiszivárog - mondta Mesterházy Attila kedden a Magyar Televízióban. A szocialisták parlamenti frakcióvezetője szerint a vitás kérdéseket egymás között kell megbeszélni.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.