Mindezeket Székely Tamás egészségügyi miniszter jelentette be az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága előtti meghallgatásán. A tárcavezető azt is elmondta: célszerűnek látja, hogy a Sportkórházban egy minimum 10 aktív ágyból álló belgyógyászati részleget hozzanak létre. Ezt úgy tartja megvalósíthatónak, hogy a jelenlegi 30 sportsebészeti és 15 ortopédiai sebészeti aktív ágy egy részét belgyógyászativá alakítják át.
A miniszter szerint szükség van a sportorvosi hálózat megújítására, mert a sportorvosi vizsgálatok jelenleg formálisak, s nem biztos, hogy azok során megalapozott szakvéleményeket állítanak ki. Székely Tamás úgy látja, ki kell dolgozni egy sportorvosi akkreditált protokollt, mert ha a vizsgálatokat aszerint végzik el, akkor elkerülhető lesz egy-két olyan haláleset, amilyen a közelmúltban történt.
Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) félbemaradt rekonstrukciójának befejezéséhez a miniszter szerint legalább 2 milliárd forint kellene, ahhoz pedig, hogy mindez az eredeti tervek szerint valósuljon meg, 8-10 milliárd. A minisztérium költségvetésében erre jelenleg nincs forrás, ráadásul a felújítás második ütemét még engedélyeztetni is kellene az illetékes hatóságokkal. A rekonstrukció befejezésére így csak akkor van esély, ha sikerül magántőket bevonni a fejlesztésbe. Székely Tamás szerint jelenleg nincs pénz az egészségügyi tárcánál egy magyarországi akkreditált doppinglaborra sem.
Az ülésen szóba került az OSEI volt első számú vezetőjének, Berkes Istvánnak a felmentése is. Székely Tamás szerint a korábbi főigazgató elleni feljelentésben megfogalmazott több mint tíz "vádpontnak" a fele beigazolódott, a másik fele nem. Végül három pont miatt döntött Berkes leváltása mellett. Egyrészt a vizsgálatok során kiderült, hogy a főigazgató által vállalt műtétek egy részét nem ő végezte el; az operációk leírását nem az készítette el, akinek kellett volna; 33 esetben pedig semmiféle dokumentumot nem találtak a Sportkórházban arról, hogy a betegen milyen beavatkozást végeztek el. Berkes elmozdításához hozzájárult az is, hogy hiányosságok voltak a készpénzkezelés dokumentációjában, valamint, hogy a miniszter utasítása ellenére nem végezték el az intézmény működési szabályzatainak felülvizsgálatát és szükséges módosításokat.
Az OSEI-t jelenleg megbízott főigazgató irányítja, a pályázatot már kiírták a posztra, az új főigazgató megnevezését július 15-éig ígérte Székely Tamás.
A válogatott keretorvosok státusával kapcsolatban a miniszter azt a megoldást tartaná megfelelőnek, ha a keretorvosok szerződésben lennének az adott sportági szakszövetséggel, s emellett részmunkaidőben dolgoznának valamelyik kórházban.
A sport- és turisztikai bizottság ülésének végén Bánki Erik elnök bejelentette: képviselőtársaival együtt hétfőn az interpellációk utáni időpontra - kb. 13 órára - a Parlamentbe újra kezdeményezik Varga Zoltán önkormányzati miniszter meghallgatását. Az elnök tájékoztatása szerint a Házszabály alapján a tárcavezető köteles megjelenni a bizottság előtt.
Helyén marad a Sportkórház
A Sportkórház a helyén marad, a félbemaradt felújítás befejezésére és egy magyarországi akkreditált doppinglaborra nincs pénz az állami költségvetésben, az új főigazgató személyét július 15-éig nevezik meg.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.