Múlt héten a rendőrség különféle terrorcselekmények megszervezése, előkészítése - és egyes esetekben az ezekben való részvétel - miatt őrizetbe vette Budaházy Györgyöt - mondta Szabó Zoltán. Mint mondta: terrorszervezetek a világ minden táján léteznek, és a nyomozás ki fogja deríteni, hogy a most leleplezettnek van-e kötődése más nemzetközi szervezetekhez. A jelek mindenesetre aggasztóak - jegyezte meg.
A terrorszervezetek sajátos működési modellel rendelkeznek, amelynek a most felderített is megfelel - mondta. Van egy katonai szárnya - amely erőszakot fejt ki -, ennek felel meg a Magyarok Nyilai Budaházy vezetésével, felbujtásával, esetleg részvételével. A szervezetnek a Jobbik a politikai szárnya, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pedig a mozgalmi szárnya, amely a tömegtámogatottságot biztosítja - vázolta fel a képviselő.
A mozgalmi szál működésére Toroczkai László, a mozgalom tiszteletbeli elnökének bejelentése is bizonyíték, aki tömegdemonstrációt kíván szervezni az általa politikai fogolynak nevezett, köztörvényes bűncselekményekkel gyanúsított Budaházy kiszabadítására - mondta.
Szerinte szintén árulkodó jel, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az EP-választás éjszakáján a párt eredményeit ahhoz hasonlította, mintha palesztin parittyákkal küzdöttek volna izraeli helikopterek ellen. Szerinte Vona elszólása eszmei közösséget sejtet azokkal a szervezetekkel, amelyek nem parittyákkal, hanem rakétákkal harcolnak Izrael állam ellen - utalt a Hamaszra Szabó Zoltán.
Így a képviselő szerint további gyanú merül fel, hogy a magyar szervezet kapcsolatot tart fenn más nemzetközi terrorszervezetekkel, illetőleg az azok mögött álló pénzügyi és üzleti körökkel. Ha ez a gyanú bebizonyosodik, akkor könnyebben megmagyarázható az az anyagi háttér, amely a Jobbik rendelkezésére állt - mondta Szabó Zoltán, utalva arra, hogy a Jobbik választási kampányához felhasznált nagy számú szórólap, óriásplakát "nem lehetett ingyen".
A politikus szerint a Fidesznek komolyan kéne vennie ezt a figyelmeztetést, amikor együttműködik a Jobbikkal, vagy amikor a "kettős beszédet" alkalmazzák. Mindez elgondolkodásra kell hogy késztesse az ellenzéki párt stratégáit arról, hogy kik is azok, akikkel önkormányzati szinten, illetve a metakommunikáció szintjén olyan sikeresen együttműködnek - hívta fel a figyelmet.
Budaházyék mögött nemzetközi terrorszervezetet sejt az MSZP
Felvetődik a gyanú, hogy Magyarországon a nemzetközi terrorizmus szabványaiba jól beleillő terrorszervezetet sikerült részben lelepleznie a rendőrségnek - értékelte a múlt héten őrizetbe vett Budaházy György elfogását Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.